Portugál tornán vesz részt az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Archívum   |   2013. május. 20., 19:10
Portugál tornán vesz részt az U18-as válogatott

A jövő évi, hazai rendezésű Eb-re készülő csapat a házigazdák mellett a csehekkel és az amerikaiakkal játszik felkészülési mérkőzést.

Mészöly Géza együttese legutóbb hazai pályán remek teljesítményt nyújtva 5-2-re legyőzte az olasz korosztályos csapatot, a játékosok tehát önbizalommal telve utazhattak el Lisszabonba, ahol hasonlóan erős ellenfelekkel mérkőznek meg a héten. Az első meccset kedden a házigazdák ellen vívja a válogatott, csütörtökön a csehek, szombaton pedig az Egyesült Államok korosztályos együttese lesz az ellenfél. Mészöly Géza 20 fős keretet jelölt ki a túrára, de hétfőn csak 17 labdarúgó utazott el Portugáliába, a három győri játékos keddi érettségije után ül repülőre, és Portugáliában csatlakozik a kerethez, ezért az első meccsen rájuk még nem számíthat a szakmai stáb.

- Részben a közelmúlt jó eredményeinek köszönhető, hogy Európa legjobb korosztályos válogatottjai szívesen játszanak ellenünk, ezért remek játékerőt képviselő együttesek ellen tudunk készülni a jövő évi Európa-bajnokságra - mondta az elutazás előtt Mészöly Géza az mlsz.hu-nak. - A portugálok minden korosztályban erősek, a cseheknek is jó csapatuk van, nekik ráadásul van is miért visszavágnunk, tavaly kikaptunk tőlük a Jezek-torna döntőjében, az amerikaiak ellen pedig azért lesz érdekes a mérkőzés, mert ritkán van alkalmunk Európán kívüli ellenféllel meccselni. A három mérkőzésen minden kerettagnak szeretnénk megfelelő bizonyítási lehetőséget adni, de természetesen az eredményesség is fontos, meg akarjuk mutatni, hogy az olaszok elleni győzelmünk nem a véletlen műve volt.

A keretben helyet kapott három olyan játékos (Talabér Attila, Spandler Csaba, Polgár Kristóf) is, akik ebben az évben az U17-es válogatottban szerepeltek, és teljesítményükkel kivívták, hogy az egy évvel idősebbek között is megmutathassák tudásukat. A csapat hétfőn délelőtt Telkiben edzett egyet, majd késő délután repült el Portugáliába, ahol magyar idő szerint kedden 19 órakor játssza le első meccsét.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Hrabina Alex (Nyíregyháza)
Székely György (1860 München)

Védők:

Polgár Kristóf (Liverpool)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Lorentz Márton (PFLA)
Talabér Attila (MTK Budapest)
Tamás Krisztián (AC Milan)
Vallejos Dominique (Puskás Akadémia)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Nagy Dominik (Kozármisleny)
Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Berecz Zsombor (Vasas)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)
Ács Ádám (MTK Budapest)

Támadók:

Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Tóth László (Puskás Akadémia)
Bobál Gergely (Honvéd-MFA)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Varga Szabolcs (MTK Budapest)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.