Másodszor is felülmúltuk Izraelt
U18 férfi   |   Archívum   |   2011. október. 26., 13:45
Másodszor is felülmúltuk Izraelt

U18-as válogatottunk ma Telkiben mérkőzött meg az izraeli korosztályos csapattal.

A két csapat hétfőn Dorogon mérkőzött meg egymással, akkor a mieink 1-0-ás győzelemmel zárták a találkozót. A mai, telki összecsapáson Bene Ferenc szövetségi edző a Banai Dávid - Botka Endre (Zámbó Dániel, 76.), Szilvási Péter, Baki Ákos, Hangya Szilveszter (Csemer Gyula, 76.) - Kelemen Márk, Pintér Ádám (Berki István, 82.) - Barcsay Márk (Nagy Erik, 58.), Huller Ádám (Bolyki Andor, 58.), Bese Barnabás - Szenes Bence összetételben szerepeltette csapatát.

 

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, már a magyar térfélen letámadták a mieinket, és az első 20 percben több lehetőségük is volt a vezetés megszerzésére. Az első gólt azonban a mieink lőtték, a 21. percben egy tankönyvbe illő, gyors és pontos akció végén Huller tette ki a labdát a balösszekötő helyén felfutó Besének, ő maga mögött hagyta védőjét, és a középen érkező Szenes elé játszott, aki 6 méterről a léc alá helyezett. A folytatásban már a mieink akarata érvényesült, de ziccert hibáztunk, és egy jogosnak tűnő büntetőt sem kaptunk meg, így egygólos vezetéssel zártuk a félidőt.

 

A fordulás után kiegyenlített volt a játék, majd a hajrához közeledve a vendégek kerültek enyhe mezőnyfölénybe, de a helyzeteinkkel mi gazdálkodtunk jobban, és a 83. percben megszereztük a második gólunkat is: egy bal oldali szöglet után röviden szabadítottak fel az izraeli védők, a lendületből érkező Csemer pedig 19 méterről a léc alá bombázott. Az utolsó percekben nem változott az eredmény, válogatottunk 2-0-ra megnyerte a találkozót.

 

- Hasonlóan a hétfői meccshez, ez is egy nagyon jó iramú találkozó volt, ami sok energiát kivett a játékosokból - értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc. - Maximális szervezettséggel futballoztunk, szükség volt minden játékos egy-egy bravúrjára a kétgólos győzelemhez. Időnként tetszetősen játszottunk, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, és egyben köszönöm futballistáim elmúlt másfél éves munkáját, sok sikert kívánok minden játékosnak jövőbeli pályafutásához.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.