Balszerencsés vereség Lengyelországtól
U17 női   |   Szurkolók   |   2018. március. 08., 15:14
Balszerencsés vereség Lengyelországtól

Az Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatottunk a lengyeleket fogadta felkészülési mérkőzésen Óbudán, a III. ker. TVE pályáján.

Az osztrákok elleni múlt heti 1–1-es döntetlen után ismét edzőtáborozik a Schumi Dorottya vezette női U17-es válogatott. Ezúttal a lengyelekkel mérte össze erejét a csapat. A két együttes kedden délután játszotta le első mérkőzését, amelyen 5–4-es vereséget szenvedtünk. 

A két válogatott második, csütörtöki összecsapásán hiába játszott óriási labdabirtoklási fölényben csapatunk, a meccs végül ismét a lengyelek sikerét hozta, ezúttal 2–0-s arányban. 

– A játék képével elégedettek lehetünk, közel 80 százalékban mi birtokoltuk a labdát, és elsősorban az első játékrészben több lehetőséget is ki tudtunk alakítani az ellenfél kapuja előtt, de ezek a helyzetek sajnos kimaradtak. Ugyanakkor az ellenfél kétszer jutott el a kapunkig, és abból két gólt szerzett. Az első, nagyon kemény összecsapáson Czellér Dorottya és Buzás Kata is megsérült, rájuk ma nem számíthattam, Bódai Viktória, Nagy Vanessza és Szélpál Nóra pedig betegség miatt hiányzott. Hasznos tapasztalatokat szereztünk az agresszív, sokszor a durvaság határán játszó lengyelek ellen, minden nemzetközi játékperc fontos az elitkörös felkészülés előtt – értékelte a mérkőzést Schumi Dorottya.

Magyarország–Lengyelország 0–2 (0–1)
Magyarország: 
Terestyényi Anna – Nagy Virág, Fördős Beatrix, Ott Eszter, Csolti Réka, Kovács Eszter, Pusztai Sára (Stefán Bernadett 41.), Pápai Emőke, Vachter Fanni (Katona Vanda 73.), Papp Luca, Erdész Fanni (Jánosi Ninetta 73.)


(fotók: Sajó Dóra)

 

A magyar női U17-es válogatott kerete

Kapusok:                

Pap Petra (Mercedes KLA)
Terestyényi Anna (Kaposvári BFLA)
Halla Petra (Ferencvárosi TC)

Védők:                     

Fördős Beatrix (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória FC)
Ott Eszter (Kóka FNLA)
Csizi Fanni (ETO FC Győr)
Jánosi Ninetta (MTK Hungária FC)
Bódai Viktória (ETO FC Győr)
Csolti Réka (MTK Hungária FC)
Pápai Emőke (MTK Hungária FC)
Nagy Virág (Kóka FNLA)

Középpályások:    

Erdész Fanni (ETO FC Győr)
Kovács Eszter (Siófoki Bányász SE)
Buzás Kata (Kóka FNLA)
Pusztai Sára (Kóka FNLA)
Katona Vanda (Nyergesújfalu SE)
Czellér Dorottya (MTK Hungária FC)
Stefán Bernadett (MTK Hungária FC)

Támadók:               

Nagy Vanessza (St. Pölten)
Vachter Fanni (DVTK)
Szélpál Nóra (St. Mihály FC)
Papp Luca (Kóka FNLA)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Megkezdődött a jegyértékesítés a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre
Megkezdődött a jegyértékesítés a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre

Férfi A-válogatottunk november 15-én az észt, november 18-án a finn válogatottat fogadja Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Groupama Arénában. Az MLSZ ...

Nem ért pontot a jó teljesítmény Görögországban
Meccsbeszámoló
Szurkolói információk a ma esti tallinni mérkőzésről

Férfi A-válogatottunk november 15-én az észt, november 18-án a finn válogatottat fogadja Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Groupama Arénában. Az MLSZ ...