Három gól és győzelem Románia ellen
U17 női   |   Szurkolók   |   2019. augusztus. 19., 20:29
Három gól és győzelem Románia ellen

Bár a második félidő elején a románok jutottak vezetéshez, női U17-es válogatottunk fordított és 3–1-re győzni tudott Gyulán, felkészülési mérkőzésen, másfél hónappal az Eb-selejtező minitorna előtt.

Schumi Dorottya szövetségi edző válogatottja október első hetében kezdi meg szereplését az Eb-selejtező minitornán, ahol újra az elitkörös szereplés kivívása a cél.

A női U17-es együttes, keretében  az újonc Székely Zsófiával (FC Basel) és Biedert Sarahval (FC Sand), Gyulán játszott felkészülési találkozót a román korosztályos csapattal, hétfőn.

Az első játékrészben bár megvoltak a lehetőségeink, a csapatjáték nem működött jól, és nem esett gól.

A fordulás után viszont a román csapat talált be mindjárt a 46. percben.

A szünetben szerkezetet váltott válogatottunk és a helyzetkihasználása is javult. A gólra a csapatkapitány, Pápai Emőke válaszolt, az 50. percben már 1–1 volt az állás.

Ezt követően a frissen becserélt Sali Rebeka első labdaérintéséből gólt szerzett a 82. percben. Majd a hosszabbításban ismét Pápai Emőke (92.) volt eredményes, ezzel beállítva a 3–1-es végeredményt.

A visszavágót Váradszentmártonon, csütörtökön rendezik.

Azt látom, hogy még sokat kell dolgozni a csapattal az Eb-selejtezőkig. Fizikálisan sem állunk még készen – olyan nem történhet, hogy többen görcsöt kapnak a vége előtt. A lányokat motiválja, hogy az Eb-elitkörért fognak játszani. Kezd letisztázódni, hogy kire lehet majd számítani a szűkebb keretben. Az októberi minitornáig még a bosnyák válogatottal is lesz egy oda-visszavágós párharcunk, majd a Haladás-Viktória NB I-es csapatával mérkőzünk meg. Nincs sok időnk, de próbálunk mindent kihozni belőle. Ez a győzelem is jót jelent, örülünk, hogy tudtunk mozgósítani és megfordítottuk az állást – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Schumi Dorottya mérkőzést követően. 

Magyarország–Románia 3–1 (0–0)
Magyarország: Borók Dorina – Vígh Patrícia, Maráz Mira, Sain Anna, Vida Boglárka – Mészáros Cecília (Lovász Emma, 46.), Siber Glória (Sali Rebeka, 81.), Székely Zsófia (Antalicz Alexandra, 62.), Bokor Blanka (Savanya Csilla, 68.) – Pápai Emőke, Biedert Sarah (Csizmadia Zsófia, 46.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Új szakemberek a női korosztályos válogatottak élén
Új szakemberek a női korosztályos válogatottak élén

Az Európa-bajnoki selejtezők és az első alkalommal megrendezett Nemzetek Ligája kerül fókuszba a női válogatottak őszi programjában. Valamennyi ...

Hétgólos sikerrel zártuk az Eb-selejtező tornát
Meccsbeszámoló
Női U17: akciódús mérkőzésen egygólos győzelem a dánok ellen

Az Európa-bajnoki selejtezők és az első alkalommal megrendezett Nemzetek Ligája kerül fókuszba a női válogatottak őszi programjában. Valamennyi ...