Két helyen változhat a kezdőcsapatunk a görögök ellen
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. október. 11., 18:54
Két helyen változhat a kezdőcsapatunk a görögök ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtökön délután megtartotta a péntek esti Görögország-Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját.

A szövetségi kapitány a sajtótájékoztató elején, újságírói kérdésre elmondta: a szakmai stáb mintegy negyven játékost figyel folyamatosan, és egy jól átgondolt szempontrendszer alapján közülük kerülnek ki az aktuális keret tagjai. 

– Természetesen mindenki követhet el hibákat, ezért száz százalékos biztonsággal nem lehet kijelenteni, hogy ebben a pillanatban ez a legerősebb válogatott, én mégis úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzetben a legjobb döntéseket hoztam meg, mikor összeállítottam a csapatot. Kiemelten fontos szempont, hogy ki mennyit játszik, és milyen teljesítményt nyújt hétről hétre a klubjában. Miután a válogatottban nincs lehetőségünk fizikálisan erősíteni a kerettagokat, csak olyan labdarúgókat hívunk meg, akik már eleve jó erőállapotban vannak. Őket próbáljuk meg egységgé kovácsolni taktikailag és csapatként egyaránt – fogalmazott Marco Rossi, aki a pénteki kezdőcsapatról elmondta: még vannak kérdőjelek a fejében, a jelenlegi állás szerint várhatóan két helyen változik a kezdő a görögök elleni hazai meccshez képest.

– Van még egy-két eldöntendő kérdés a kezdőcsapatot illetően. Az aktuális formát, a pszichés és fizikai állapotot figyelembe véve kell döntést hozni, annak érdekében, hogy a legjobb állapotban lévő játékosok jussanak szerephez a kezdő tizenegyben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy három napon belül két mérkőzés vár ránk, és ennek megfelelően kell gondolkodnunk. Az utolsó edzés végére letisztul minden, és este meg tudom hozni a megfelelő döntéseket. Most azt mondom, valószínűleg két változás lesz a legutóbbi mérkőzés kezdőcsapatához képest – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A Willi Orbanról szerzett tapasztalatairól Marco Rossi úgy fogalmazott: Orban egy fizikálisan erős, jó játékos, akinek nemcsak játéktudása kiemelkedő, hanem személyisége, hozzáállása is példaértékű, nem véletlen, hogy csapatkapitány a Bundesliga egyk élcsapatában. Mindenki azt várja tőle, hogy nemcsak hozzállásával tűnik ki a csapatból, hanem biztonságot ad majd a védelemben.

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két együttes, kilencszer Görögországban, azonban idegenben még sosem nyertünk ellenük. Legutóbb 2–1-re mi győzedelmeskedtünk a Groupama Arénában.

Tovább

Marco Rossi a görög újságírók kérdésére úgy fogalmazott, hogy pénteki ellenfelünk a csoportgyőzelem első számú esélyese, mert nagyszerű játékosokkal rendelkezik – nemcsak a támadósorban, hanem a védelemben is igazi sztárokat tud pályára küldeni.

– A görögök nem voltak boldogok, hogy pont nélkül zárták a budapesti mérkőzést, egész biztosan erős motivációt jelent számukra, hogy revánsot vegyenek rajtunk. Azt várom, hogy határozottan és agresszívan kezdenek majd, fontos, hogy megfelelő hozzáállással kezeljük ezt a helyzetet. Ha a megfelelő alázattal, a tervünknek megfelelően játszunk, és némi szerencsénk is lesz, idegenben is jó eredményt érhetünk el – fogalmazott az olasz szakember.

A sajtótájékoztató zárásaként a hazai mérkőzésen az első gólunkat szerző Sallai Roland elmondta: örült első válogatottbeli találatának, de ennél sokkal fontosabb volt a csapat győzelme.

– Azt a játékot szeretnénk folytatni, amit Budapesten nyújtottunk. A szeptemberi találkozóra nagyszerűen felkészítette a csapatot a szakmai stáb, rengeteget készültünk a görögök játékára, és ennek meg is lett az eredménye. Tudjuk, hogy ellenfelünk szeretne visszavágni, de ha igazi csapatként küzdünk, megfelelően megyünk bele a párharcokba, akkor jó eredményt érhetünk el a visszavágón is. Azt megígérhetem, hogy mindent bele fogunk adni annak érdekében, hogy ezt a mérkőzést is sikeresen zárjuk – mondta a német Freiburg játékosa.

Csodás gólokkal győztük le a görögöket

Csodás gólokkal győztük le a görögöket

Férfi A-válogatottunk megnyerte első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését: Sallai Roland és Kleinheisler László látványos góljaival 2-1-re győztük le a görögöket.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.