Fontos, hogy elkerüljük a hibákat az észtek ellen
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. november. 14., 16:34
Fontos, hogy elkerüljük a hibákat az észtek ellen

A magyar válogatott megtartotta a csütörtöki, észtek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját.

A szerda délutáni sajtótájékoztatón formabontó módon nem Marco Rossi, hanem segítője, Cosimo Inguscio állt az újságírók rendelkezésére, a szövetségi kapitány ugyanis eltiltását tölti az észtek elleni összecsapáson, így csak a lelátóról figyelheti a mérkőzést.

Cosimo Inguscio elmondta: huszonhárom főre olvadt a keretünk, Sallai Roland és Fiola Attila után ugyanis Ugrai Roland is megsérült, és ma reggelre kiderült, hogy részleges bokaszalag-szakadása miatt ő sem léphet pályára a mérkőzéseken.

– További két-három kerettag játéka még kérdéses kisebb sérülés miatt, az ő esetükben a következő napokban kapunk választ arra, hogy számíthatunk-e rájuk – fogalmazott a szakember. – A sérülések és a néhány bizonytalanság miatt még nem döntöttünk a kezdő tizenegyről, a mai utolsó edzés után ülünk össze, és határozunk ebben a kérdésben. Tétmeccsként tekintünk a holnapi találkozóra, a legjobb tudásunkat szeretnénk nyújtani, és megszerezni a három pontot. Egyelőre kizárólag az előttünk álló két Nemzetek Ligája-mérkőzésre koncentrálunk, megpróbáljuk a lehető legjobb helyezést elérni a csoportban. A tallinni mérkőzésen nyernünk kellett volna, de túl sok hibát követtünk el. Igyekszünk kiküszöbölni ezeket a hibákat, ugyanakkor tudjuk, az észteknek is fontos, hogy ne essenek ki ebből a divízióból, és ennek megfelelően játszanak majd ellenünk.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen érzés lesz dirigálni a csapatot a kispadról, Cosimo Inguscio így reagált:

– Természetesen más érzés lesz úgy ülni a kispadon, hogy én irányítom a csapatot, de ez nem jelenti azt, hogy bármiben változtatunk az elmúlt években kialakított egész hetes közös munkánkon. A játékosok tudják a dolgukat, minden kerettag felkészült labdarúgó, ezért nyugodtan várom a mérkőzést.

A sajtótájékoztatón részt vett Nagy Dominik, a Legia Warszawa játékosa is, aki elárulta: egy óvatosabb, főleg a védekezésre fókuszáló észt csapatra számít holnap.

– Véleményem szerint az észtek abból indulnak ki, hogy hazai pályán sikerült legyőznünk a görögöket, ezért óvatosabb hozzáállásban játszanak majd holnap, mint a tallinni mérkőzésen, és inkább kontratámadásokra fognak berendezkedni – így a 23 éves középpályás. – A csoportgyőzelemre már nincs esély, de ettől függetlenül tétmeccsként tekintünk az előttünk álló találkozókra, ezt jelzi az is, hogy a legerősebb összeállításunkban lépünk pályára. Két győzelemmel visszaszerezhetjük saját önbizalmunkat, és egyben a szurkolók bizalmát is. A legfontosabb, hogy kiküszöböljük az egyéni hibákat, ha ezt sikerül megtennünk, jó esélyünk lesz a győzelemre.

Martin Reim: A túlélésért küzdünk

Különösen fontos számunkra a csütörtöki találkozó, mivel ha kikapnánk, biztosan kiesnénk a C divízióból. A célunk, hogy a vereséget bármi áron elkerüljük. Ehhez arra van szükség, hogy a védelmünket jobban megszervezzünk, hiszen az előző találkozón három gólt kaptunk” – nyilatkozta Martin Reim a mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón.

Az észt szövetségi kapitány úgy véli, komoly fegyvertény, hogy a küzdelmek ezen szakaszában még saját kezükben van a sorsuk, annak ellenére, hogy már a sorsolás pillanatában tudták, nagyon nehéz dolguk lesz, ha bent akarnak maradni a C divízióban.

A csütörtöki mérkőzésre szóló jegyek megvásárlásáról az alábbi cikkben lehet olvasni:

Még lehet jegyet venni az NL-mérkőzésekre

Még lehet jegyet venni az NL-mérkőzésekre

Elővételben megválthatja jegyét a magyar válogatott soron következő két hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésére. Az észtek ellen csütörtökön, a finnek ellen vasárnap játszik a csapatunk.

Tovább


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.