Női utánpótlás: élcsapatokkal találkozunk az elitkörökben
U19 női   |   Szurkolók   |   2018. november. 23., 15:03
Női utánpótlás: élcsapatokkal találkozunk az elitkörökben

Az UEFA pénteken, Nyonban megtartotta a női U17-es és U19-es válogatottak elitkörös csoportjainak sorsolását, valamint a jövő őszi selejtezőkör sorsolását.

A Schumi Dorottya vezette női U17-es válogatott a harmadik kalapból várta az elitkör sorsolását, melyen az európai élmezőnybe tartozó angolokat, valamint a görög és a grúz válogatottat kapta ellenfélként. A csoportból az első helyezett vehet részt a bulgáriai Európa-bajnokságon. A minitorna rendezője – mivel Görögország nem vállalta – Magyarország lesz március 21-27. között.

Az is eldőlt, hogy női U17-es válogatottunk a lengyel, a bolgár és a kazah együttest kapta a jövő őszi Eb-selejtező körben. Itt a csoportok első két helyezettjei mellett a két legjobb csoportharmadik is továbbjut a 2020 tavaszán rendezendő elitkörbe. A minitornának Magyarország ad otthont október 2-8. között, az Európa-bajnokságot Svédországban rendezik meg.

A szintén a harmadik kalapba sorolt női U19-es válogatottunk a címvédő spanyol válogatott mellett az ír és a szerb csapattal mérkőzik meg az elitkörben a skóciai Eb-n való részvétel kiharcolásáért. A csoport első helyezettje jut ki az Eb-re. A minitornát Spanyolország rendezi meg április 2-8. között.

A Turtóczki Sándor vezette együttes jövő ősszel a dán, a török és a koszovói csapattal szerepel egy Eb-selejtező csoportban. A csoportok első két helyezettjei mellett a négy legjobb csoportharmadik is továbbjut a 2020 tavaszán rendezendő elitkörbe. Az Európa-bajnokságot Grúziában rendezik meg. A minitornának Törökország ad otthont október 2-8. között.

A sorsolások eredményei:

Női U17 Eb-selejtező:

9. csoport (2019. okt. 2-5-8.)

1. Lengyelország
2. MAGYARORSZÁG
3. Bulgária
4. Kazahsztán

Női U19 Eb-selejtező:

12. csoport (2019. okt. 2-5-8.)

1. Dánia
2. Magyarország
3. TÖRÖKORSZÁG
4. Koszovó

Női U19 elitkör:

4. csoport (2019. ápr. 2-5-8.)

1. SPANYOLORSZÁG
2. Írország
3. Magyarország
4. Szerbia

Női U17 elitkör:

1. csoport (2019. március 21-24-27.)

1. Anglia
2. Görögország
3. MAGYARORSZÁG
4. Grúzia


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen
Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...

Nehéz csoportban kell helytállnia a női U19-es válogatottnak
Meccsbeszámoló
Szoros meccsen vereség - így búcsúztak női U19-eseink a felkészülési tornától

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...