Női U19: döntetlen a csehek ellen
U19 női   |   Csapat   |   2023. február. 14., 20:47
Női U19: döntetlen a csehek ellen

Női U19-es válogatottunk nemzetközi felkészülési tornán vesz részt Spanyolországban, San Pedro del Pinatarban, de a viadal előtt egy felkészülési mérkőzést játszott a csehekkel. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.

A találkozó első félidejében kiegyenlített volt a játék, a szünet előtt ellenfelünk betalált, így előnnyel várhatta a folytatást. A második etapban a mieink az ellenfél felé nőttek, a szünetben eszközölt változtatások lendületet hoztak a csapat játékába. Az 51. percben Mayer Zsófia góljával sikerült egyenlítenünk, majd tizenegyest hibáztunk, valamint az ellenfél kapusa több nagy védést is bemutatott, így végül pontosztozkodásra került sor.

A lefújást követően Turtóczki Sándor szövetségi edző értékelt:

A mérkőzés előtt elterveztük, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítunk, így a sérülteket leszámítva minden játékosunk pályára lépett. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a második félidőben azonban egyértelműen jobbak voltunk az ellenfelünknél. A gyenge helyzetkihasználásunk és a cseh kapus bravúrjainak köszönhetően csak döntetlent sikerült elérnünk, de folytatjuk a munkát, készülünk a következő mérkőzésekre, célunk, hogy felkészülten vágjunk neki az elitkörnek.”

Az U19-es válogatott a négycsapatos torna első játéknapján, február 17-én Skóciával mérkőzik meg.

Nemzetközi felkészülési torna, Spanyolország

Magyarország-Csehország 1-1 (0-1)

Magyarország: Borók Dorina – Németh Adél, Somogyi Diána, Savanya Csilla, Sajti Krisztina – Ginger Kayla - Mészáros Cecília, Németh Mirtill – László Henrietta – Sipőcz Virág, Siber Glória

Cserék: Széchenyi Szonja, Pekk Lili, Szűcs Flóra, Kovács Aida, Szijjártó Eszter, Tuza Petra, Mayer Zsófia, Nagy Lili

Gólszerző: Mayer Zsófia (51.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Rácz Zsófia: minden meccsen a győzelemért fogunk küzdeni
Rácz Zsófia: minden meccsen a győzelemért fogunk küzdeni

Új szövetségi edző, Rácz Zsófia irányításával kezdi meg szereplését női U19-es válogatottunk szerdán a Telki Edzőközpontban és Bicskén sorra ...

Női válogatottjaink 2023-ban is az
Meccsbeszámoló
2024 a női utánpótlásban: tavaszi helytállás a női U19-nél, őszi siker a női U17-nél

Új szövetségi edző, Rácz Zsófia irányításával kezdi meg szereplését női U19-es válogatottunk szerdán a Telki Edzőközpontban és Bicskén sorra ...