U18: a végén csúszott ki a kezünkből a győzelem
U18 férfi   |   Mérkőzések   |   2016. március. 17., 14:55
U18: a végén csúszott ki a kezünkből a győzelem

U18-as válogatottunk 2-2-es döntetlent játszott a dán korosztályos csapattal felkészülési mérkőzésen, Telkiben.

A két csapat keddi mérkőzése 3-0-ás magyar győzelemmel ért véget, és ez érezhetően borzasztóan zavarta a vendégeket, akik a csütörtöki második meccsre látványosan feljavultak, agresszívebben, gyorsabban futballoztak, mint két nappal ezelőtt. Az első negyedórában sikerült is meglepniük a magyar válogatottat (amelynek kezdő összeállítása nyolc helyen változott a keddihez képest), javarészt a mi térfelünkön zajlott a játék, a dánok már a felezővonal környékén megszerezték a labdákat, és több veszélyes akciót is vezettek. A 19. percben Gundel Takács Bence védett bravúrosan a dánok első igazán nagy helyzeténél, majd a vendégek centere lőtt ziccerben a kapunk fölé.

A mieink kevés akciót tudtak végigvinni a pályán, viszont nagyszerűen használták ki a helyzeteiket: a 25. percben Nagy Zsombor pontos bal oldali beadását követően Vogyicska Bálint fejelt a hálóba, vezetéshez juttatva a csapatunkat (1-0). A gól után is a dánok irányítottak, de a 36. percben ismét a magyar válogatott volt eredményes, egy bal oldali akció végén Nagy Zsombor húzódott előre a bal oldalon, ezzel sikerült megbontatunk a dán védelmet, az üres területbe befutó Ekker Milán kapta meg a labdát a balösszekötő helyén, és higgadtan a hálóba lőtt (2-0). Három perccel később szépítettek a dánok, egy szögletet követően kikerült a labda a balösszekötő helyére, Nicklas Röjkjaer pedig éles szögből a kapu hosszú oldalába emelt (2-1).

A második félidőben gyökeres változás állt be a játék képében, a magyar válogatott átvette az irányítást, végigtámadta a játékrészt, de a kapu előtt gyakran rossz megoldást választottak a támadók, vagy egyszerűen pontatlanok voltak a passzaink, így a dánok megúszták újabb kapott gól nélkül. Hiába volt végig a miénk a labdabirtoklási fölény, a vendégek a 92. percben gólra váltották egyetlen második félidei helyzetüket, Nikolaj Kirk talált a hálónkba egy középen vezetett akció végén, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

- Az első találkozóhoz hasonlóan ezúttal is nehéz, jó iramú mérkőzést játszottunk a dánokkal - mondta az mlsz.hu-nak Oscar Corrochano szövetségi edző. - A dán labdarúgást nem kell bemutatni, európai szinten is magasan jegyzett, ez jól látszott ellenfelünk játékán. Sokat változtattunk a találkozó során, több cserénk volt, ugyanis az volt a fontos, hogy minden játékost lássak pályára lépni. Sajnos a végén csúszott ki a kezünkből a győzelem, de a tegnapi győztes találkozó után ezt a döntetlent is jó eredménynek tartom. Az egész hetet összegezve elégedett vagyok, rövid idő alatt taktikailag sokat dolgoztunk, a játékosok hozzáállása és elvégzett munkája is megfelelő volt. Egy erős dán csapattal játszottunk, és úgy gondolom, hogy mindkét mérkőzésen helytálltunk, jól teljesített a csapat .

Magyarország-Dánia 2-2 (2-1)
Magyarország: Gundel Takács Bence - Rétyi Tamás, Szalai András, Patik Márton (Tóth Bence, 80.), Nagy Zsombor (Gergényi Bence, 80.) - Vogyicska Bálint (Tajti Mátyás, 46.), Szabó Bence (Tömösvári Bálint, 89.), Hinora Kristóf (Bayer Bence, 46.) - Ekker Milán (Vajda Roland, 60.), Dragóner Filip (Bíró Bence, 46.), Bíró Ákos (Takács Ronald, 60.)
G.: Vogyicska 25., Ekker 36.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban
U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.

U18: Nagy hajrá és győzelem Svédországban
Meccsbeszámoló
A jobb helyzetkihasználás döntött a szlovákok javára

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.