Szerbiában játszik az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Mérkőzések   |   2016. április. 18., 10:25
Szerbiában játszik az U18-as válogatott

Az őszi Eb-selejtezőkre készülő korosztályos együttes a szerbiai Ópazován lép pályára a házigazdák ellen.

Az Oscar Corrochano szövetségi edző vezette együttes márciusban a dánokkal mérte össze erejét Telkiben, az első meccsen 3-0-ra győzött, a másodikon 2-2-es döntetlent játszott ellenfelével. A keret tagjai vasárnap újra összegyűltek, hétfőn pedig elutaztak a szerbiai Ópazovára, ahol kedden délután és csütörtökön délelőtt a házigazdák ellen lépnek pályára.

A mieink kerete csak néhány helyen változott az előző összecsapásokhoz képest, a légiósok közül ismét csatlakozott a csapathoz Tajti Mátyás és Bíró Bence (Szalai Attilát a Rapid Wien nem engedte el az összetartásra), az együttes egyetlen élvonalbeli rutinnal is rendelkező futballistája, az MTK-ban játszó Vogyicska Bálint ugyanakkor kihagyja a túrát, és klubja rendelkezésére áll a hétközi fordulóban.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK)
Vajda Dániel (SZTK)

Védők:

Tóth Dávid (Győr)
Rétyi Tamás (Puskás Akadémia)
Szalai András (MTK Budapest)
Patik Márton (Ferencváros)
Nagy Ronald (Ferencváros)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Hinora Kristof (MTK Budapest)
Tajti Mátyás (FC Barcelona)
Koncsag Martin (Győr)
Bayer Bence (MTK Budapest)

Támadók:

Szabó Dominik (MTK Budapest)
Kovács Dávid (Vasas)
Bíró Bence (Guimares)
Kamarás Győrgy (Honvéd-MFA)
Takács Ronald (MTK Budapest)
Tömösvári Bálint (Honvéd-MFA)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban
U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.

U18: Nagy hajrá és győzelem Svédországban
Meccsbeszámoló
A jobb helyzetkihasználás döntött a szlovákok javára

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.