Dániát fogadja az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Mérkőzések   |   2016. március. 12., 15:40
Dániát fogadja az U18-as válogatott

Az U18-as válogatott tagjai a nemzeti ünnepen sem pihennek, kedden 16 órától felkészülési mérkőzést játszanak a dán korosztályos csapattal.

Az 1998-as születésű korosztály válogatottja már javában az őszi Eb-selejtező tornára készül, és az év eleji edzőtáborozások után a héten lejátssza első idei nemzetközi mérkőzéseit is. Az Oscar Corrochano vezette gárda kedden 16 órától, csütörtökön pedig 11 órától fogadja a dán válogatottat Telkiben. Az edzőtáborozásra a válogatott két légiósa is hazautazott, Tajti Mátyás és Bíró Bence egyaránt a szakmai stáb rendelkezésére áll a két összecsapáson.

Oscar Corrochano a válogatott februári összetartásán már megismerte a játékosok nagy részét, de akkor a légiósok mellett a Honvéd játékosai sem tudtak részt venni az edzőtáborban, így a szövetségi edző néhány kerettaggal ezen a héten találkozik először. A szakember az mlsz.hu-nak elmondta: az első összetartás még elsősorban az ismerkedésről, a labdarúgók felméréséről szólt, de az e heti edzőtáborozáson már megkezdődik a taktikai elemek begyakorlása, emellett egy jó erőkből álló ellenféllel szemben adhatnak számot aktuális formájukról a fiatalok.

Az U18-as válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Gundel Takács Bence (Puskás Akadémia)
Vajda Dániel (SZTK)

Védők:

Szalai András (MTK Budapest)
Patik Márton (Ferencváros)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Tóth Dávid (ETO FC Győr)
Rétyi Tamás (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások:

Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Tajti Mátyás (Barcelona)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Takács Ronald (MTK Budapest)
Hinora Kristof (MTK Budapest)

Támadók:

Kovács Dávid (Vasas)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Kamarás Győrgy (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimares)
Dragoner Filip (Ferencváros)
Vajda Roland (Budapest Honvéd)
Ekker Milán (ZTE FC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban
U18: Nem bírtunk a törökökkel Svédországban

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.

U18: Nagy hajrá és győzelem Svédországban
Meccsbeszámoló
A jobb helyzetkihasználás döntött a szlovákok javára

A török válogatott az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a két csapat felkészülési összecsapásán.