Női U17: egygólos vereség Belgiumban
U17 női   |   Szurkolók   |   2024. október. 05., 21:06
Női U17: egygólos vereség Belgiumban

Női U17-es válogatottunk felkészülési mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett az Eb-résztvevő belga korosztályos válogatottól Tubizében.

Csapatunk jól kezdte a mérkőzést, rögtön az első húsz percben több helyzetet is kialakított a belga kapu előtt, egyik Turi Bori, másik Gégény Petra nevéhez fűződik, nem sokkal később mégis a belga csapat szerezte meg a vezetést (1-0). Többnyire kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte a mérkőzés további részét. Válogatottunknak a második félidőben is voltak lehetőségei, amelyeket azonban nem tudott gólra váltani, ugyanis mind Horváth Petra, mind Hanász Vanda, mind Turi Bori lövését bravúrral hárította a rivális kapusa. 

A mai mérkőzésen a csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott, egységesen és szervezetten játszott a találkozó első percétől az utolsóig. Voltak helyzeteink, melyeket kihagytunk, sőt nagyobb helyzeteink voltak, mint a belgáknak, de a mai mérkőzésen mindkét kapus kiváló teljesítményt nyújtott. Az eredmény ellenére a teljesítményt tekintve elégedett vagyok a mai összecsapáson látottakkal – nyilatkozta Gajdóczi Tibor szövetségi edző. 

Belgium-Magyarország 1-0 (1-0)

Magyarország: Krizsán Nikolett - Szabó Melissza, Sági Panna, Jákri Dóra, Gágyor Zille - Hanász Vanda, Kovács Petra (Vadász Lara, 68.) - Wolff Piroschka (Pethe Olívia, 46.), Horváth Petra, Gégény Petra (Perjési Lilla, 83.) - Turi Bori (Alasz Hanna, 83.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Újabb fölényes sikert aratott a női U15-ös válogatott
Újabb fölényes sikert aratott a női U15-ös válogatott

A házigazda bolgárok 3-0-s legyőzése után az észak-írek ellen 6-1-re nyert Turtóczki Sándor együttese a Slivenben rendezett UEFA-tornán.

Női U17: akciódús mérkőzésen egygólos győzelem a dánok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: egygólos vereség Belgiumban

A házigazda bolgárok 3-0-s legyőzése után az észak-írek ellen 6-1-re nyert Turtóczki Sándor együttese a Slivenben rendezett UEFA-tornán.