Női U17: túl nagy falat volt az osztrák válogatott
U17 női   |   Archívum   |   2015. május. 20., 18:31
Női U17: túl nagy falat volt az osztrák válogatott

Női U17-es válogatottunk 2-1-es vereséget szenvedett Bükön Ausztriától.

Az 1999-es születésű játékosokból álló magyar csapat egy roppant erős osztrák együttessel találta szemben magát Bükön. Az ellenfél játékosai akadémiákon pallérozódnak, erős bajnokságban szerepelnek, és ez meg is látszott a játékukon: már a találkozó elejétől komoly mezőnyfölényt alakítottak ki, a mieink főképp a védekezéssel voltak elfoglalva a találkozó nagy részében.

Az első félidőben jól álltuk a sarat, megőriztük a kapunkat a góltól, de nagyobb helyzeteket nem tudtunk kialakítani. A fordulás után nem sokkal az osztrákok vezetést szereztek, majd csakhamar megduplázták az előnyüket. A magyar válogatott kétgólos hátrányban változtatott a taktikáján, nagyobb kockázatot vállalt fel, és ennek köszönhetően a hajrában sikerült megszerezni a szépítő gól: Csigi Eszter szabadrúgása után a kapufáról kipattanó labdát Fái Szilvia juttatta a kapuba, így alakult ki az 1-2-es végeredmény.

- Tisztában voltunk vele, hogy egy nagyon jó csapattal találjuk szemben magunkat, ennek megfelelően állítottuk össze a taktikánkat is - mondta a mérkőzés után Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak. - Az osztrákok ebből a szempontból nem is okoztak csalódást, taktikailag és technikailag is képzett játékosokból állt a csapatuk. Az első félidőben védekezésben sikerült megvalósítanunk az elképzeléseinket, de a fordulás után egy szerencsétlen szituációból hátrányba kerültünk. A félidő második felére taktikát váltottunk, támadó szellemben játszottunk, és ennek meglett az eredménye, a hajrában sikerült szépítenünk. El kell ismerni, mi még messze vagyunk az osztrákok szintjétől, de azért dolgozunk, hogy mielőbb csökkentsük a hátrányunkat velük szemben.

Magyarország-Ausztria 1-2 (0-0)
Magyarország: Barti Luca - Koloszár Fanni (Kurai Nikolett, 33.), Fülöp Adél, Csigi Eszter, Fél Alexandra - Csanálosi Anada (Csiki Anna, 41.)- Bátorfi Boglárka (Kiss Orsolya, 41.), Pilán Tímea, Zágonyi Barbara (Fái Szilvia, 68.), Oláh Adrienn (Kerekes Eszter, 62.) - Kiss Stella (Récsei Kata, 78.)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.