Női U17: második helyen zártuk az Eb-selejtező tornát
U17 női   |   Archívum   |   2014. október. 16., 17:31
Női U17: második helyen zártuk az Eb-selejtező tornát

Lévay Andrea együttese utolsó mérkőzésén 10 emberrel szenvedett vereséget a svájciaktól.

A női U17-es válogatott a portugálok és az azeriek legyőzésével már az Eb-selejtező minitorna utolsó játéknapja előtt biztosította helyét a tavaszi elitkörben, így az utolsó, svájciak elleni mérkőzés már csak arról döntött, hogy első vagy második helyen jut tovább a gárda.

A találkozó első 25 percében a svájciak valamivel többet birtokolták a labdát, de csapatunk fegyelmezetten védekezett, a vendégek nem dolgoztak ki nagyobb lehetőségeket. A magyar válogatott kontrákra rendezkedett be, és egy-egy alkalommal sikerült is "meghúzni" a széleket, de komolyabb helyzetekig nem jutottunk el.

A 27. percben Rozmis Gabriellát második sárga lappal kiállította a játékvezető, és ez alapjaiban változtatta meg a mérkőzés képét. A svájciak fölénybe kerültek, s a 35. percben Felder révén megszerezték a vezetést.

A második félidő is a svájciaké volt, a mieink erejéből emberhátrányban csak a védekezésre futotta. Az 57. percben Jenzer megduplázta a vendégek előnyét, majd a rendes játékidő letelte után Dubs állította be a 0-3-as végeredményt.

Győzelmével Svájc megnyerte a selejtező tornát, a mieink a második helyen jutottak tovább a tavaszi elitkörbe. A harmadik a portugál válogatott lett, míg Azerbajdzsán a negyedik helyen zárt.

- A kiállításig kiegyenlített volt a játék, uraltuk a saját térfelünket. Kontrákra rendezkedtünk be, a széleken próbáltuk megverni az ellenfelet, és ezekből az akciókból még emberhátrányban is voltak lehetőségeink - mondta Lévay Andrea a találkozót követően. - Sajnálom, hogy hamar tíz főre fogyatkoztunk, azonos létszámban több lehetett volna ebben a meccsben. A végére elfáradtunk, ezért magabiztossá vált a svájciak győzelme, de nincs miért szégyenkeznünk, mert végig volt tartásunk, hátrányban is fegyelmezetten, szervezetten játszottak a lányok. A csapat kitett magáért ezen a tornán, három meccsből kettőt megnyertünk, és úgy jutottunk tovább, hogy két magasabban jegyzett ellenfél volt a csoportunkban, közülük a portugálok ellen nagyszerű játékkal sikerült bravúrt elérnünk.
Magyarország-Svájc 0-3 (0-1)
Magyarország: Varga Luca - Gruber Brigitta, Rozmis Gabriella, Németh Hanna, Pilán Tímea - Török Kitti - Szakonyi Emese (Krascsenics Csilla, 63.), Zoltán Bettina (Vancsik Viktória, 63.), Kocsán Petra (Zágonyi Barbara, 77.), Magyarics Zoé - Krascsenics Petra

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.