Női U17: Magabiztos győzelem Románia ellen
U17 női   |   Archívum   |   2017. augusztus. 22., 20:54
Női U17: Magabiztos győzelem Románia ellen

Az Eb-selejtező torna előtt álló női U17-es válogatottunk kedden Gyulán mérte össze erejét a románok korosztályos csapatával.

A találkozó első tíz percét követően a magyar válogatott átvette az irányítást, és meglehetősen egyoldalúvá tette a játékot. A mérkőzés végéig kizárólag hazai helyzeteket jegyezhettünk fel, a románok végig védekezésre kényszerültek. A lehetőségeink jelentős részét nem tudtuk értékesíteni, de két akciónk azért góllal zárult, mindkétszer Papp Luca volt eredményes: előbb a 18., majd az 51. percben - így alakult ki a 2-0-ás végeredmény.

- Gratulálok a lányoknak, jól játszott a csapat, szép akciókat vezettünk, végig a mi akaratunk érvényesült a találkozón. Leginkább a helyzetkihasználásunk miatt lehet hiányérzetem, ennyi helyzetből több gólt kellett volna szereznünk - értékelte a találkozót Schumi Dorottya a lefújás után.

A két csapat csütörtökön 11.00 órakor a romániai Kisjenőn ismét megmérkőzik egymással.

Magyarország-Románia 2-0 (1-0)
Magyarország: Pap Petra - Balogh Noémi (Ott Eszter, 55.), Fördős Beatrix, Jánosi Ninetta, Csolti Réka - Czellér Dorottya (Horváth Cintia, 63.), Erdész Fanni (Kovács Eszter, 63.), Buzás Kata, Pintye Vivien - Pusztai Sára, Papp Luca (Szélpál Nóra, 69.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.