Női U17-es válogatott: hat gólt lőttünk a főpróbán
A Lévay Andrea vezette női U17-es válogatott 6-2-re legyőzte a görögöket az Eb-selejtező elitkör előtti utolsó felkészülési meccsén.
Az 1-1-es döntetlennel véget ért szombati mérkőzésen a magyar válogatott magabiztos győzelmet arathatott volna, ha kicsivel jobb a helyzetkihasználása. A hétfői visszavágón nem volt gond a lehetőségek értékesítésével, válogatottunk a háromgólos Kaján Zsanett vezérletével magabiztosan győzte le a görögöket.
A magyar válogatott végig irányította a játékot, az első két gólt Krascsenics Petra szerezte a 15. és 17. percben, majd egy távoli lövéssel szépítettek a hazaiak. A 40. percben Kaján Zsanett állította vissza a kétgólos különbséget, majd a 48. percben már 4-1-re alakította az állást. A 62. percben egy újabb átlövéssel zárkóztak feljebb a görögök, de Szabó Viktória a 73. percben tizenegyesből visszaállította a háromgólos különbséget, majd a ráadás perceiben Kaján állította be a 6-2-es végeredményt.
- Azt kértem a lányoktól, hogy próbálják meg egy gyors góllal megadni a meccs alaphangját, ez sikerült is, előnyben megnyugodtunk, és végig kézben tartottuk a találkozót - mondta a mérkőzés után Lévay Andrea. - A görögök keményen futballoztak, főként hosszan előrevágott labdákból próbáltak helyzeteket kialakítani, de ezt jól levédekeztük, és ezúttal jól használtuk ki a lehetőségeket. A két hazai gól távoli lövésből született, két figyelmetlenség után, ezt az elitkörig még javítanunk kell. Gratulálok a lányoknak, sokat dolgoztak a pályán ezért a sikerért, külön örülök, hogy sikerült győzelemmel zárni az elitkör előtti utolsó felkészülési meccset.
Görögország-Magyarország 2-6 (1-3)
Magyarország: Prekovics Emese (Mészár Krisztina, 70.) - Nagypál Fatima (Andriska Renáta, 77.), Rozmis Gabriella, Horti Boglárka, Szabó Viktória - Nyúzó Boglárka, Kracsenics Csilla (Vancsik Viktória, 56.) - Szakonyi Emese (Grúber Brigitta, 41.), Krascsenics Petra (Horváth Boglárka, 41.), Kocsán Petra (Csányi Diána, 41.) - Kaján Zsanett

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen