Női U17: döntetlennel kezdtük az elitkört
U17 női   |   Archívum   |   2017. március. 13., 15:48
Női U17: döntetlennel kezdtük az elitkört

Női U17-es válogatottunk 1-1-es döntetlent játszott a skótok ellen a szerbiai Eb-selejtező elitkör első játéknapján, Belgrádban.

Négy Eb-elitkörös utánpótlás-válogatottunk közül elsőként a női U17 kezdte meg szereplését kvalifikációs tornáján, Schumi Dorottya csapata Belgrádban, a Zemun-stadionban lépett pályára a skótok ellen.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, az első percekben többször is veszélyeztettünk a skót kapu előtt, majd a 6. percben megszereztük a vezetést, Vachter Fanni jobb oldali szögletéből Tolnai Katalin fejelt a hálóba (0-1). A skótok a gól után rögtön átvették az irányítást, és a 12. percben egy kontra végén Cross egyenlített (1-1). Az egyenlítést követően a skótok enyhe mezőnyfölényben játszottak, de nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. A mieink is eljutottak néhányszor az ellenfél kapuja elé, egy-egy kontra végén is alakíthattak volna ki lehetőségeket, de a támadóharmadban elkövetett pontatlanságok miatt nem tudtuk visszaszerezni az előnyt.

A fordulás után több "ki nem kényszerített" hibát is vétettünk a kapunk előtt, a skótok szerencsére nem tudtak élni az ölükbe pottyant lehetőségekkel, így nem változott az eredmény. A félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék, a skót kapusnak bravúrra is szüksége volt, hogy megakadályozza a mieink vezető találatát. Egyik félnek sem volt jó a döntetlen, mindkét csapat sokat tett a győztes gól megszerzéséért, de ez végül elmaradt - 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

DSC_0389|

A csoport másik mérkőzésén az írek egy hajrágóllal 1-0-ra legyőzték a házigazda szerbeket.

- Csalódott vagyok, mert szerettük volna megnyerni ezt a mérkőzést, de a látottak alapján reális eredmény a döntetlen - mondta a mérkőzés után Schumi Dorottya az mlsz.hu-nak. - A második félidőben megvolt az esélyünk a második gól megszerzésére, de a skótok előtt is adódtak lehetőségek. Amit edzéseken magabiztosan meg tudunk csinálni, azt most nem voltunk képesek visszaadni a pályán, ami annak tudható be, hogy a lányok még csak most tanulják, hogy milyen tétmérkőzésen, igazi nyomás alatt futballozni. A következő két ellenfelünk remek játékerőt képvisel, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikerrel zárjuk a tornát.

Skócia-Magyarország 1-1 (1-1)
Magyarország: Terestyényi Anna - Bódai Viktória (Nagy Virág, 41.), Horváth Emese, Fördős Beatrix, Csolti Réka - Pulins Brigitta, Tolnai Katalin, Pusztai Sára (Nagy Vanessza, 59.) - Vachter Fanni, Dorner Dóra, Pintye Vivien (Czellér Dorottya, 78.)
Gólszerzők: Cross 12., ill. Tolnai 6.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.