Női U17-es válogatottunk lejátszotta az Eb-selejtező elitkört megelőző utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzését: 1-1-es döntetlent ért el Varsóban, a lengyelek ellen.
Az ősszel egy Eb-selejtező csoportban szereplő két csapat (akkor 2-2 lett az egymás elleni meccs, így a lengyelek jobb gólkülönbségükkel csoportgyőztesek lettek) kedden is megmérkőzött egymással Varsóban, akkor a lengyelek 2-1-re győzni tudtak. A csütörtöki összecsapáson a mieink már a 2. percben vezetést szereztek, egy szögletkombinációt követően Nagy Vanessza fejelt a hálóba (0-1). Az első félidőben jól játszott a magyar válogatott, a játékrész nagy részében mezőnyfölényben futballozott, de újabb gólt nem sikerült szereznie.
A második félidőben változott a játék képe, a lengyelek fölénybe kerültek, és sikerült nyomás alatt tartaniuk a magyar kaput, az egyenlítő góljuk végül egy jól eltalált, 30-35 méteres lövésből született meg. A hajrában a hazaiak ráéreztek, hogy a bő egy hét alatt negyedik nemzetközi meccsüket játszó magyar játékosok elfáradtak a végére, és a győztes gólért hajtottak, de sikerült kivédekeznünk a hátralévő időt - 1-1-es döntetlennel zártuk az összecsapást.
- Az első félidőben időközönként kimondottan jól játszottunk, a másodikban azonban elfáradtak a játékosok, és sérülés is nehezítette a dolgunkat - mondta az mlsz.hu-nak Schumi Dorottya szövetségi edző. - A lengyelek sokat támadtak, és a bombagóljuk után is igyekeztek nyomás alá helyezni a kapunkat, mi a végén már nehezen tudtuk megtartani a labdákat, viszont volt annyi tartás a csapatunkban, hogy megőrizzük a döntetlent. Ez volt a negyedik mérkőzésünk bő egy hét alatt, és a lányok ismét helytálltak, és végig nagy akarással küzdöttek. Még vár ránk két edzőtáborozás az elitkör előtt, ezeken még igyekszünk javítani a játékunkon. Remélem, visszatérnek a sérültjeink is a felkészülés hajrájára, és a legerősebb csapattal vághatunk neki a szerbiai viadalnak.
Lengyelország-Magyarország 1-1 (0-1)
Magyarország: Terestyényi Anna - Simon Dorottya, Kovács Laura, Horváth Emese (Váradi Ráhel, 64.), Csolti Réka - Kovács Eszter, André Antónia - Horváth Cintia (Czellér Dorottya, 56.), Pintye Vivien (Papp Luca, 76.), Vachter Fanni (Buzás Kata, 56.) - Nagy Vanessza
Gólszerző: Nagy Vanessza 2.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.
A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.