Női U16: tornát nyert Romániában a válogatott
U17 női   |   Archívum   |   2015. április. 26., 18:43
Női U16: tornát nyert Romániában a válogatott

A Turtóczki Sándor vezette női U16-os válogatott vasárnap a házigazdát győzte le a romániai UEFA Development Tornán, ezzel megszerezte az első helyet.

A mieink a bolgárokat 7-0-ra, a moldávokat 4-0-ra, a szlovákokat 1-1 után tizenegyesekkel 4-2-re győzték le, így a románok ellen a tornagyőzelemért játszott vasárnap a csapat.

Hamar megszereztük a vezetést, az 5. percben Oláh Adrienn indította Kiss Stellát, aki lefutotta védőjét, majd 12 méterről, a kapus mellett a hálóba passzolt (0-1). A folytatásban nagy iramú, kiegyenlített volt a játék, a mieink ezúttal is hatékonyan védekeztek, a román válogatott nem tudott helyzetbe kerülni.

A második játékrészt jól kezdtük, helyzeteink voltak, a legnagyobb lehetőségünk Kiss Orsolya előtt adódott, aki ziccerben a kapufát találta el. A románok sokat tettek ugyan az egyenlítés érdekében, de nem tudták feltörni a védelmünket, a magyar válogatott teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és veretlenül nyerte meg a tornát.

- Öt nap alatt négy meccset játszottunk, érthetően mindkét oldalon fáradtak voltak a játékosok, a nagy meleg is nehezítette a dolgukat, ennek ellenére nagy iramú, színvonalas, küzdelmes volt a mérkőzés - mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor. - Le a kalappal a lányok előtt, mindenki az egész héten nagy odafigyeléssel végezte a dolgát, és igyekezett megvalósítani a kért feladatokat. Voltak azért hibáink, de a csapatépítés terén sokat léptünk előre, immár van arculata a csapatnak, és látszanak a tudatos mozgások a pályán. Szükség is van az előrelépésre, mert szeptemberben igen nehéz csoportban lépnek pályára a lányok az U17-es Eb-selejtezőkön.

Románia-Magyarország 0-1 (0-1)
Magyarország: Barti Luca - Anda Letícia, Fülöp Adél, Csigi Eszter, Fél Alexandra - Zágonyi Barbara, Szehofner Vivien (Csiki Anna, 37.) - Kiss Stella, Oláh Adrienn, Haraszti Fanni (Fél Patrícia, 41.) - Kiss Orsolya (Fái Szilvia, 61.)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.