Női U16: Gyulán is legyőztük a románokat
U17 női   |   Archívum   |   2014. október. 30., 15:49
Női U16: Gyulán is legyőztük a románokat

Két mérkőzésből két győzelem a mérlege az alakulóban lévő női U16-os válogatottunk mérlege.

A Lévay Andrea-Turtóczki Sándor edzőpáros vezette női U16-os válogatott kedden a romániai Kisjenőn játszotta le megalakulása utáni első felkészülési meccsét, a győztes debütálás után csütörtökön Gyulán ismét Románia volt a mieink ellenfele.

A találkozó első félideje kiegyenlített csatát hozott, egyik fél sem tudott előnyt szerezni. A fordulás után gyorsan vezetést szereztünk, a 43. percben a szünetben beállt Kiss Stella volt eredményes. A 49. percben a románok büntetőhöz jutottak, és sikerült egyenlíteniük, de a találkozó utolsó húsz percében a magyar válogatott volt hatékonyabb a kapu előtt, a 60. percben Csigi Eszter fejelt a hálóba, a 68. percben pedig Oláh Adrienn volt eredményes, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

- A forgatókönyv hasonlított a keddi első meccséhez, a mezőnyben hasonló teljesítményt nyújtott a két csapat - mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor a lefújást követően. - A fordulás után gyorsan vezetéshez jutottunk, majd az egyenlítés után két szép góllal eldöntöttük a találkozót. Ahogy kedden, ezúttal is megérdemelt a sikerünk, de a második félidőben a románoknak is voltak kidolgozott lehetőségei, védekezésben nem tudtunk olyan jó teljesítményt nyújtani, mint az első találkozón. Összességében a lányok jól vizsgáztak első nemzetközi mérkőzéseiken, mi pedig fontos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amelyek sokat segíthetnek majd a későbbiekben.

Magyarország-Románia 3-1 (0-0)
Magyarország: Barti Luca - Kovács Dóra (Fél Patrícia, 56.), Kurai Nikolett (Fülöp Adél, 78.), Csigi Eszter, Fél Alexandra (Haraszti Fanni, 78.) - Csanálosi Anada (Récsei Katalin, 70.), Bátorfi Boglárka (Kiss Stella, 41.), Zágonyi Barbara (Csiki Anna, 41.) - Trampler Kinga (Fái Szilvia, 56.), Kerekes Eszter (Szabó Tímea, 70.), Kiss Orsolya (Oláh Adrienn, 41.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.