Az Eb-döntőért játszik a női U17-es válogatott
U17 női   |   Archívum   |   2013. október. 01., 11:48
Az Eb-döntőért játszik a női U17-es válogatott

Lévay Andrea együttese a skót, a finn és a norvég válogatottal küzd a továbbjutásért, a minitorna mérkőzéseit Sopronban és Bükön rendezik.

Női U17-es válogatottunk nyáron nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy a moldáv, a lett és az izlandi válogatottat megelőzve, veretlenül, csoportelsőként jutott tovább az U17-es Eb-selejtezőből. Az elitkörben már az Európa-bajnokság nyolcas döntőjében való részvétel a tét, a hat csoport győztese és a legjobb második helyezett jut ki a november végén kezdődő angliai Európa-bajnokságra.

A magyar válogatott olyan országok csapataival mérkőzik meg a következő napokban, amelyek női labdarúgásban jelenleg jóval előttünk járnak. A csoport favoritjának a világ egyik legfejlettebb nőifutball-kultúrájával rendelkező norvégokat tartják, de a skót és a finn válogatott is bizonyította a selejtező során, hogy nagyszerű játékerőt képvisel.

Norvégia hibátlan mérleggel zárta a selejtező tornáját, a románoknak négy, a horvátoknak öt, az észteknek hét gólt rúgott. A finnek ugyancsak csoportelsőként kvalifikálták magukat az elitkörre, az ukránok és a hollandok legyőzése után döntetlent játszottak Szlovákiával. A skótok csoportmásodikként zárták az augusztusi selejtező minitornát, Montenegrót és Észak-Írországot egyaránt 5-1-re verték, míg a csehektől 4-0-ra kikaptak.

A magyar keretben két kulcsember is kisebb sérüléssel bajlódik, Szabó Viktóriának a bokája fáj, Csányi Diána pedig a térdével nyűglődik, egyelőre mindkét focista játéka kérdéses az első meccsen.

- Az előjelek jók, nagyon együtt van a csapat, kiváló a hangulat és fejben is fel vannak készülve a lányok az elitkörre. Tudjuk mi a tét, és azt is, hogy rendkívül erős ellenfelek várnak ránk, de szeretnénk meglepetést okozni. Azt szeretném, ha a skótok elleni első meccsen győztesen hagynánk el a pályán, ha mindenki tudása javát adja, ellenük jó esélyünk lehet a sikerre - mondta az mlsz.hu-nak Lévay Andrea.

Az elitkör programja:

Október 2.:

Norvégia-Finnország, Bük, 14.00
Magyarország-Skócia, Sopron, 14.00

Október 4.:

Norvégia-Skócia, Bük, 14.00
Finnország-Magyarország, Sopron, 14.00

Október 7.:

Magyarország-Norvégia, Sopron, 14.00
Skócia-Finnország, Bük, 14.00

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Mészár Krisztina (Győri ETO)
Prekovics Emese (ÚTE)

Védők:

Rozmis Gabriella (Ferencvárosi TC)
Horti Boglárka (Ferencvárosi TC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Szabó Dorottya (Ferencvárosi TC)
Andriska Renáta (MTK Hungária FC)
Nagypál Fatima Eszter (Ferencvárosi TC)
Vancsik Viktória (Ferencvárosi TC)

Középpályások:

Krascsenics Csilla (Ferencvárosi TC)
Szakonyi Emese (Viktória Trend Optika FC)
Nyúzó Boglárka (MTK Hungária FC)
Csányi Diána (1. FC Femina)
Bokor Adrienn (Ferencvárosi TC)

Csatárok:

Horváth Boglárka (Ferencvárosi TC)
Ferencz Kata Lívia (Ferencvárosi TC)
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC)
Kaján Zsanett (Ferencvárosi TC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.