U15: Fordulatos meccsen maradtunk alul a szerbek ellen

2018. június. 05., 19:57   |    

U15: Fordulatos meccsen maradtunk alul a szerbek ellen

U15-ös válogatottunk kedden délután a szerbeket fogadta határmenti felkészülési mérkőzésen, Mórahalmon.

Belvon Attila együttese hátrányba került ugyan a meccsen, de Németh Dániel szabadrúgásgóljával gyorsan egyenlített, majd Németh újabb találatával még a szünet előtt a vezetést is megszerezte. A második félidőben megvolt a lehetőségünk, hogy megduplázzuk az előnyt, ehelyett egy hatalmas védelmi hibából a szerbek egyenlítettek, majd egy szögletből visszavették a vezetést, és hiába játszottunk fölényben az utolsó húsz percben, nem tudtuk döntetlenre menteni a találkozót.

- Egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó, amelyen megvolt a lehetőségünk, hogy kedvezőbb eredményt érjünk el, de több nagy hibát is elkövettünk, és ez vereséghez vezetett. Most a szerbek kerültek ki győztesen a két hasonló erősségű csapat ös, de igyekszünk csütörtökön javítani, és visszavágni a vereségért. Pozitívum, hogy öt új játékost is kipróbálhattam a meccsen, és mindannyian jó teljesítménnyel mutatkoztak be a csapatban - értékelt Belvon Attila a lefújás után.

A két csapat csütörtökön Szabadkán ismét megmérkőzik egymással.

Magyarország-Szerbia 2-3 (2-1)
Magyarország: Boros Roland (Kovács Marcell, 50.) - Zsuppán Balázs (Vámos Gergő, 50.), Török Kevin (Csinger Márk, 50.), Rabi Dániel, Fűzfői Márk (Biben Barnabás, 50.) - Kispál Tamás, Bényei Ágoston (Sós Máté, 50.) - Molnár Roland (Kovács Mátyás, 50.), Farkas Botond (Nagy Sámuel, 62.), Bakos Zsombor (Talpalló Norbert, 62.) - Németh Dániel (Varga Donát, 50.)
Magyar gólszerző: Németh (2)


Címkék:

Főszponzoraink
Szponzoraink