Női A-válogatott: megvannak az Eb-selejtezők időpontjai
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2024. március. 05., 14:11
Női A-válogatott: megvannak az Eb-selejtezők időpontjai

Női A-válogatottunk áprilisban megkezdi a csoportküzdelmeket az Európa-bajnoki selejtezőben. Margret Kratz szövetségi kapitány együttese a jövő évi Eb házigazdájával, Svájccal is megmérkőzik.

Az UEFA elkészítette a 2025-ös svájci női Európa-bajnokság selejtezőkörének sorsolását. Az európai szövetség ligarendszerű Európa-bajnoki selejtező rendszert dolgozott ki, a kiemelést a Nemzetek Ligája előző kiírásának eredményei alapján készítette el.

A magyar válogatott a B ligában kapott helyett, azon belül a második kalapból várta a sorsolást. A sorsoláson a svájciakat, a törököket és az azerieket kapta ellenfélként Margret Kratz szövetségi kapitány együttese. A svájciak bár automatikusan tagjai lesznek az Európa-bajnokság 16 fős mezőnyének, részt vesznek az Eb-selejtezőben, amelynek eredménye a következő Nemzetek Ligája-sorozat csoportbeosztása szempontjából is számít. A sorozat április 5-én kezdődik, az első mérkőzést hazai pályán játsszuk Azerbajdzsán válogatottja ellen a szegedi Szent Gellért Fórumban.

– A papírforma alapján Svájc jobb nálunk, a török és az azeri válogatottnál azonban magasabban rangsorolnak bennünket – mondta az mlsz.hu-nak Margret Kratz a sorsolás után. – Ez jó kiindulási helyzet a csoportkör előtt, de egyben azzal jár, hogy némi nyomás van rajtunk, hiszen elvárás velünk szemben, hogy legyőzzük, vagy legalábbis megelőzzük a török és az azeri csapatot. Optimistán várom a sorozatot, jó esélyt látok rá, hogy az első vagy a második helyről jussunk be a rájátszásba.

A 2025-ös Európa-bajnokságon 16 csapat vesz részt, vagyis a házigazda Svájc mellett 15 válogatott harcolja ki a részvételt. Közülük nyolc csapat a selejtezők A ligájából kerül ki, itt a négy csoportelső és a négy csoportmásodik ugyanis közvetlenül biztosítja a helyét a tornán.

A maradék hét helyet kétkörös rájátszás során szerezhetik meg a csapatok. A magyar válogatott akkor szerepelhet ebben a rájátszásban, ha a négyes csoportja első három helyének valamelyikén végez. A B liga csoportelsőit és a két legjobb csoportmásodikat ugyanis összesorsolják a maradék két csoportmásodikkal és a négy csoportharmadikkal (ha a magyar válogatott csoportjából Svájc az első három hely valamelyikén végez, akkor helyette a négy csoport legjobb negyedikje kerül a rájátszásba), és ezen oda-visszavágós párharcok győztesei kerülnek be a második rájátszási körbe.

A B ligás párharcok győztesei a második rájátszási körben várhatóan az A liga csoportkörének harmadik és negyedik helyezettjei közül kapnak ellenfelet (Az A liga harmadikjai és negyedikjei ugyanis a C liga legjobb nyolc csapatával mérkőznek az első rájátszási körben), itt szintén egy oda-visszavágós párharc dönt a hét Eb-résztvevőről.

A csoportkör áprilistól júliusig tart, a két rájátszási kör mérkőzéseit októbertől decemberig rendezik meg.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Április 5.
Magyarország-Azerbajdzsán

Április 9.
Törökország-Magyarország

Május 31.
Svájc-Magyarország

Június 4.
Magyarország-Svájc

Július 12.
Azerbajdzsán-Magyarország

Július 16.
Magyarország-Törökország


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női A-válogatottunk Azerbajdzsánt fogadja a Pancho Arénában
Női A-válogatottunk Azerbajdzsánt fogadja a Pancho Arénában

Szarvas Alexandra együttese szombaton 14.30-kor Azerbajdzsán ellen folytatja az Andorrában döntetlennel megkezdett világbajnoki selejtezősorozatot.

Helyzetek sora, mégis gól nélküli döntetlen Andorra ellen
Meccsbeszámoló
Pápai Emőke találata győzelmet ért Azerbajdzsán ellen

Szarvas Alexandra együttese szombaton 14.30-kor Azerbajdzsán ellen folytatja az Andorrában döntetlennel megkezdett világbajnoki selejtezősorozatot.