Hírkereső

Címke lista: Simple Női Liga

Az akadémiákkal ismerkedik a szövetségi kapitány
Az akadémiákkal ismerkedik a szövetségi kapitány

Margret Kratz tavasszal kezdte meg magyarországi munkáját a női A-válogatott élén. A szövetségi kapitány igyekszik minél behatóbban megismerni a hazai viszonyokat, ezért a női akadémiákat és az NB I-es klubokat is sorra meglátogatja.

Turányi Lilla: Szívünket-lelkünket is ki kell tennünk a pályára
Turányi Lilla: Szívünket-lelkünket is ki kell tennünk a pályára

Két fiú mellett nőtt fel – szinte magától értetődő volt, hogy kipróbálja a labdarúgást. Hogy profi is lehet belőle, azt az MTK-nál érezte először a válogatott labdarúgó. Turányi Lilla – aki védő létére az elmúlt két mérkőzésen három gólt is szerzett – a Fradi elleni visszavágóra készül csapatával.

Kocsán Petra: A csapategységben van a Fradi ereje
Kocsán Petra: A csapategységben van a Fradi ereje

A többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, válogatott futballista nyolc éve költözött a fővárosba, ahol a Ferencvárosban megtalálta számítását. Tanul, edz és a BL-szereplésért küzd Kocsán Petra. Hogy idáig jutott, azt nem felejti el megköszönni családjának, akik végig támogatták – olyan lelkesen, hogy édesanyja különdíjat is nyert egy tornán!

Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi
Bíró Barbara: Rengetegen dolgozunk rajta, hogy a szurkolók is úgy élvezzék a női focit, mint mi

A magyar válogatott és a Haladás-Viktória hálóőre az ország másik végéből költözött Szombathelyre a labdarúgás miatt és karrierje egyik legszebb pillanata volt, mikor a szombathelyi stadionban válogatott mérkőzésen tizenegyest hárított. Bíró Barbara a jelen helyzetről is beszélt – nem csak a futballisták szemszögéből.