Hírkereső

Címke lista: Margret Kratz

Margret Kratz befejezi munkáját a női válogatott élén
Margret Kratz befejezi munkáját a női válogatott élén

Margret Kratz és a szövetség közös megegyezéssel megszünteti a szakvezető szerződését. Az egykori német válogatott labdarúgó, Marozsán Dzsenifer és Nadine Kessler korábbi edzője, a német utánpótlás-nevelésben és edzőképzésben is elismert Margret Kratz 2021 áprilisa óta vezette a magyar női válogatott munkáját.

Női NL-rájátszás:
Női NL-rájátszás: "Azon leszünk, hogy holnap jobb eredményt érjünk el"

A Belgium elleni Nemzetek Ligája rájátszás keddi visszavágóján dől el női A-válogatottunk sorsa a következő Nemzetek Ligája idény tekintetében, ugyanis a párharc győztese az A ligában kezdheti meg a következő szezont. Az Európa-bajnok Angliát is legyőző Belgium komoly játékerőt képvisel, amit a FIFA világranglista is jól szemléltet, hiszen a belga válogatott hozzánk képest 23 hellyel van előrébb a sorban.

Női A-válogatott: kiegyenlített első félidő után gólzáporos belga győzelem
Női A-válogatott: kiegyenlített első félidő után gólzáporos belga győzelem

Női A-válogatottunk 5-1-es vereséget szenvedett Belgium ellen a Nemzetek Ligája rájátszás pénteki mérkőzésén. Magyar oldalról Turányi Lilla volt eredményes.

Margret Kratz: okozhatunk meglepetést az elithez tartozó belgák ellen
Margret Kratz: okozhatunk meglepetést az elithez tartozó belgák ellen

Margret Kratz kihirdette a női A-válogatott keretét a két mérkőzésből álló februári Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyet a 2022-es Európa-bajnokságon nyolcadik helyezést elérő belga válogatott ellen vívunk meg. A rájátszásban való sikeres szereplés esetén feljutnánk az A ligába.

Margret Kratz: női A-válogatottunk az elit tagság küszöbén
Margret Kratz: női A-válogatottunk az elit tagság küszöbén

Év végi összefoglalónkban női A-válogatottunk 2023-ban nyújtott teljesítményét vizsgáljuk meg. A tavalyi adatokkal összevetve, idén két mérkőzéssel többet játszottunk, eggyel több mérkőzést nyertünk meg, és csakúgy, mint tavaly, idén is 20 gólt szereztünk. A 2023-as év megkoronázásaként, válogatottunk az albánok elleni 6-0-s sikerrel második helyen végzett a Nemzetek Ligája csoportkörében.

Margret Kratz búcsút vett Vágó Fannytól
Margret Kratz búcsút vett Vágó Fannytól

A női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Margret Kratz – folytatva a megkezdett folyamatot, egy új szerkezetű, megfiatalított csapat kialakítását – a játékossal történt megbeszélés után úgy határozott, hogy a következő selejtező sorozatban már nem számít Vágó Fanny játékára a női A-válogatottban. Döntése hátteréről egyeztetett a 146-szoros válogatott rekorder támadóval.

Erős ellenfelet fogad Szombathelyen a női válogatott
Erős ellenfelet fogad Szombathelyen a női válogatott

Margret Kratz együttese pénteken és jövő kedden is 18.00 órakor fogadja felkészülési mérkőzésen az üzbég válogatottat.

A skótok elleni döntetlennel zártuk a Pinatar-kupát
A skótok elleni döntetlennel zártuk a Pinatar-kupát

Női A-válogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzését is a spanyolországi nemzetközi viadalon, és 0-0-s döntetlent ért el a skótok ellen. A mérkőzés utáni tizenegyeseket a skótok lőtték pontosabban, így ők szerezték meg az 5. helyet, válogatottunk a 6. lett.

Margret Kratz 23 fős keretet hirdetett
Margret Kratz 23 fős keretet hirdetett

Február közepén a spanyolországi Pinatar-kupán vesz részt női A-válogatottunk. Margret Kratz szövetségi kapitány kihirdette a viadalra utazó keretét.

A fiatal energia és a tapasztalat elegyében bízik Margret Kratz az ukránok ellen
A fiatal energia és a tapasztalat elegyében bízik Margret Kratz az ukránok ellen

A női A-válogatott szövetségi kapitánya már a vb-selejtezők előtt tisztázta célját, amely nem lehet más, mint előrelépni és a következő sorsolást már a harmadik kalapból várni. Ennek eléréséhez most Ukrajnánál kell jobban teljesíteni november 30-án. A csapatból ezúttal hiányzik a sérült Sipos Lilla, de visszatért Csiki Anna és Turányi Lilla, illetve ismét sok fiatal kapott helyet a válogatott keretében.

Megalakult Margret Kratz stábja
Megalakult Margret Kratz stábja

A női A-válogatott szövetségi kapitánya új játékosokat igyekezett felfedezni és a szakmai stábját is kialakította a nyár közepén. A szeptemberi vb-selejtezőkön már velük vesz részt az együttes.

Négy fő területen kell bizonyítaniuk a női játékosoknak
Négy fő területen kell bizonyítaniuk a női játékosoknak

Margret Kratz több mint húsz játékossal foglalkozott a hét elején Telkiben, a második kiválasztó edzőtábort pedig egy hét múlva tartja. A meghívott labdarúgók különböző fizikai, ügyességi és mentális képességeire is kíváncsi a német szakember, mielőtt kialakítaná a vb-selejtező keretét.

Az akadémiákkal ismerkedik a szövetségi kapitány
Az akadémiákkal ismerkedik a szövetségi kapitány

Margret Kratz tavasszal kezdte meg magyarországi munkáját a női A-válogatott élén. A szövetségi kapitány igyekszik minél behatóbban megismerni a hazai viszonyokat, ezért a női akadémiákat és az NB I-es klubokat is sorra meglátogatja.