Az A-válogatott „pótselejtezős” sikere, a Nemzetek Ligája 2018-ban indult sorozatán keresztüli továbbjutás futballtörténelmi érdekességeket, különlegességeket is jelent egyben. Ezekből szemezgettünk.
A magyar válogatott először lesz egymást követő két Eb-végjáték résztvevője is. Az 1964-es és az 1972-es négyes döntőben való szereplés (harmadik, majd negyedik hely) után 2016-ban szerepelt ismét a döntőben (immár huszonnégy csapat egyikeként), majd kijutott a jövő évre halasztott 2020-as tornán is.
Eddig csak egyszer jutott ki a magyar válogatott több selejtező mérkőzést vívva egy nagy tornára. Az 1964-es Eb négyes döntője előtt hat, az 1972-esé előtt kilenc, a 2016-osé előtt, beleértve a norvégok elleni pótselejtezőket is, tizenkét mérkőzést vívott. Most az Eb-selejtezőkben nyolcat, majd kettőt a Nemzetek Ligája osztálydöntőjében. (Ezzel kapcsolatban keveset emlegetjük, de tény: a magyar válogatott megnyerte a Nemzetek Ligája 2018-ban indult, első sorozatában az Eb-re kvalifikáló legerősebb négyes (A-út, angolul Path A) négyesdöntőjét. A világbajnoki részvételek előtt lényegesen kevesebb kvalifikációs mérkőzést vívott a válogatott.
A magyar válogatott múltbéli Eb-selejtező mérkőzéseiről az MLSZ TV Archív Youtube-csatornán nézhető meg egy összeállítás.
Sok tekintetben hasonlított a csütörtök esti magyar–izlandi mérkőzés a 2016-os Eb-n, Marseille-ben vívott találkozóra. Az izlandiak ott is Gylfi Sigurðsson egy rögzített játékhelyzetből elért góljával (ott: tizenegyeséből) szereztek vezetést, majd a magyar csapat a 88. percben egyenlített, egy olyan találattal, amely előtt Nikolics Nemanja volt az utolsó előtti érdemi labdaérintő. A hátralévő percekben mindkét mérkőzésen akadt az izlandiaknak egy veszélyes lövése, Marseille-ben Guzmics Richárd blokkolta Eiður Smári Guðjohnsen lövését, most Sigér Dávidról pattant ki a vendégek lövése után a labda – abból indult a győztes gólt hozó akció, szerencsére ez jelentette a legnagyobb különbséget a két mérkőzés között.
Marco Rossi mindössze a harmadik szövetségi kapitány, aki – amikor sikerrel vívta meg a magyar válogatottal egy nagy torna előtt a selejtezőket – már magyar bajnoknak mondhatta magát a klubfutballban. Az elődök Baróti Lajos és Illovszky Rudolf voltak.
Az olasz „Mister” mérlege, beleértve azokat a mérkőzéseket is, amelyeken nem ülhetett a kispadon és Cosimo Inguscio helyettesítette, kivétel nélkül sikerrel, 22 mérkőzésen 11 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség, 55 százalékos mérleg. Még jobb a mérleg tétmérkőzéseken: 11–2–7.
Az SZ betű a kulcs? Az 1972-es Európa-bajnoki négyes döntő előtt a magyar válogatott a románokkal játszott Belgrádban a budapesti és a bukaresti döntetlen után. A harmadik mérkőzés a 87–88. percben dőlt el, Szőke István góljával. A kezdő betű Sz, akár a Szoboszlai névnél.
Szoboszlai Dominik a harmadik gólját szerezte az A-válogatott mezében, ez volt az első akciógólja. Az RB Salzburg támadó középpályása másodszor juttatta ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra: 2017-ben, ugyancsak Magyarországon, Telkiben, az elitkörben a már tulajdonképpen a hosszabbítást jelentő 83. percben, egy másik északi ország, Norvégia ellen lőtt látványos gólt ugyancsak a tizenhatoson kívülről, szabadrúgásból.
Loïc Nego, aki az első gólját szerezte a magyar válogatottban, ha kerettag lesz, játszhat az Európa-bajnokságon a franciák ellen. Nego 2010-ben U19-es Európa-bajnok volt, például Antoine Griezmann-nal együtt, beválasztották a torna álomkeretébe. Willi Orbán, korábbi német utánpótlás-válogatott, a Nationalelf ellen készülhet.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.
A németek elleni 1-1-es döntetlent követően Marco Rossi szövetségi kapitány többek között a játékosok nagyszerű hozzáállását emelte ki.