Címke lista: Futballtörténelem

Lothar Matthäus vezetésével 2004-ben, Cipruson győztük le a volt szovjet tagköztársaságot, ugyanakkor az Eb- és NL-győztes ellen mindössze négy döntetlenre futotta 15 mérkőzés alatt. Még Kocsis Sándoréknak sem sikerült a győzelem a portugálok ellen, 1956-ban.

Portugália ellen lép pályára az első hazai világbajnoki selejtezőjén a magyar válogatott, a Puskás Arénában legutóbb a 2021-es Európa-bajnokságon találkoztak a csapatok. Az eddigi 14 mérkőzésen 4 döntetlent ért a nemzeti együttes, ebből az egyik a 2016-os Eb emlékezetes 3–3-as mérkőzése.

A magyar válogatott szombaton, Dublinban kezdi meg a vb-selejtezőket, és az új lebonyolítási rendben mindössze három ellenféllel méri össze tudását ebben a szakaszban. Írország otthonában legutóbb a 2024-es Eb előtt lépett pályára az együttes, amely akkor bosszantó, utolsó pillanatban kapott góllal szenvedett vereséget. Ugyanakkor a két csapat dublini történelme kellemes emlékeket is őriz. 14 mérkőzésen, 5 magyar győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség született 1934. óta.

A Juventusszal Károly Jenő és Sárosi György, az AC Milannal Czeizler Lajos és Guttmann Béla, az Interrel Weisz Árpád (képünkön) nyert bajnoki címet edzőként, az Aranycsapat és a 6:3 legendája, Hidegkuti Nándor pedig KEK-győzelemre vezette a Fiorentinát. A XX. század első felére tekintve mondhatjuk, „mi tanítottuk meg futballozni az olaszokat!”

Az A-válogatott „pótselejtezős” sikere, a Nemzetek Ligája 2018-ban indult sorozatán keresztüli továbbjutás futballtörténelmi érdekességeket, különlegességeket is jelent egyben. Ezekből szemezgettünk.