Marco Rossi: Nagyon büszke vagyok a csapatra!
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a szerbek elleni győztes mérkőzés megmutatta, mire képes a csapat fegyelmezettséggel, elszánt játékkal és a taktika betartásával.
A magyar válogatott a bolgárok elleni 3-1-es sikert követően ismét nyerni tudott: az európai topbajnokságokban szereplő játékosokkal felálló szerb csapat ellen 1-0-ra győzött a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzést követően elmondta, a nagyszerű hozzáállás és taktikai fegyelem hozta meg a belgrádi sikert.
– Nagyon büszke vagyok a csapatra – kezdte értékelését a szövetségi kapitány. – A játékosaim végig mindent beleadtak, taktikailag tökéletesen teljesítettünk az első félidőben, nagyszerűen működött a letámadásunk. A szerbek ebben a periódusban csak felívelésekkel tudtak operálni, nem volt kidolgozott helyzetük a szünetig. A második félidőben változott a játék képe, ami érthető volt, mert fáradtabbak voltunk, a szerbek pedig hihetetlen képességű játékosokkal rendelkeznek. Összességében megérdemeltük a győzelmet, de az utolsó bő tíz percben néha szerencsénk is volt, ha a végén döntetlen az eredmény, akkor sem panaszkodhattunk volna. Azt se felejtsük el, hogy mi a magyar válogatott vagyunk, normális, hogy győztes állásnál szenvedünk az utolsó húsz percben a szerbek otthonában. A keretünk minden tagjáról elmondható, hogy mentálisan erős és felkészült volt, de azt is hozzá kell tenni, hogy még semmit sem értünk el. Van hat pontunk a Nemzetek Ligájában, de számunkra Izland novemberi legyőzése a legfontosabb.
A szövetségi kapitány azt is hozzátette: az elmúlt időszak mérkőzéseiből a megfelelő tanulságokat kell levonni, és továbbra is ugyanazzal a hozzáállással kell dolgozni, mint eddig.
– A győzelem ellenére két lábbal a földön kell maradnunk, ugyanakkor azt is láttuk, hogy ha fegyelmezettek vagyunk, és betartjuk a taktikát, akkor nagy dolgokat érhetünk el. Ami a folytatást illeti, realistáknak kell lennünk: teljesen normális az is, ha három nap múlva kikapunk Oroszországban, mint ahogy az is teljesen normális lett volna, ha pont nélkül maradunk a szerbek ellen. Tudnunk kell kik vagyunk, folyamatosan és keményen kell dolgoznunk, de ilyen teljesítménnyel és ekkora erőfeszítéssel jó eredményeket érhetünk el. A keret tagjai mindig nagy kedvvel jönnek a válogatottba, és mindig bizonyítani akarnak címeres mezben – fogalmazott Marco Rossi, aki végül Könyves Norbertnek is külön gratulált, és megjegyezte: tíz napja nem gondolta volna, hogy a ZTE csatárának ilyen napja lehet a válogatottban.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Szurkolói Klub: január 31-ig van lehetőség a pontok ellenőrzésére, feltöltésére
Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év ...
Meccsbeszámoló
Svédország és Azerbajdzsán ellen játszik a válogatott júniusban
Több mint 30 ezren használták már a Szurkolói Klub megújult weboldalát, illetve alkalmazását, drukkereink január 31-ig ellenőrizhetik a 2024-es év ...