Az észtek ellen még van helye a kísérletezésnek
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2023. március. 22., 18:46
Az észtek ellen még van helye a kísérletezésnek

Az Észtország elleni felkészülési mérkőzést megelőző utolsó sajtótájékoztatón Lang Ádám és Marco Rossi vett részt. Mind a rutinos védő, mind a szövetségi kapitány a kitűnő közösség, a jó kezdés és az Eb-kijutás fontosságáról beszélt.

A tavalyi kifejezetten sikeres esztendőben Lang Ádám töltötte a legtöbb percet a pályán a férfi A-válogatottban. Elmondása szerint ez talán nem is annyira meglepő, mivel a válogatottba mindig óriási kedvvel és motivációval érkezik meg.

– Jól érzem magam, jó formában vagyok annak ellenére, hogy a klubnál eléggé döcögősen mennek a dolgok – fogalmazott Lang Ádám. – De ha hazajövök, mintha kicseréltek volna, már a repülőre is feldobódva szállok fel. Mindig boldogan jövök haza a válogatotthoz, mert szervezett, jó szakmai munka folyik, tudunk alkotni valamit. Folyamatos a csapat fejlődése, nagyon örülök, hogy ennek a folyamatnak a részese lehetek! Az Eb-selejtezőt érintő esélyekkel nem szeretek foglalkozni. Kiegyenlített a csoport, minden pontért véres küzdelem lesz a pályán. Lépésről-lépésre kell haladnunk. Az elsőt pedig már holnap az észtek ellen tehetjük meg azzal, hogy minél jobban felkészülünk a bolgárok elleni meccsre, mert hétfőn már nagyon kell a három pont… Szeretnénk folytatni, amit megkezdtünk. Teljesíteni akarunk, nagy céljaink vannak, és ezt a szurkolók honorálják. Nagyon komoly támogatást kapunk a nézőtérről.

Az 50. mérkőzésére készülő szövetségi kapitány megosztotta a csapattal, hogy az első mérkőzését követően, melyet Finnország ellen Tamperében játszott a csapat, nem gondolta volna, hogy ilyen sok meccse lesz még a magyar válogatott élén.

– Számomra hatalmas büszkeség, hogy 50. alkalommal ülhetek a magyar válogatott kispadján – kezdte Marco Rossi. – Biztosan erős érzelmeket élek majd át, de a gyakorlatban ugyanúgy készülök, mint máskor, ugyanolyan fontos az előttünk álló két mérkőzés, mint bármelyik másik eddigi vagy ezután következő meccs. Amíg én leszek a magyar szövetségi kapitány, arra törekszem, hogy mérkőzésről mérkőzésre versenyképesek legyünk, mert tiszteljük a magyar válogatott hagyományait, tiszteljük a címeres mezt. Az észtek ellen már a bolgárokra készülünk, mert nagyon szeretnénk jól rajtolni a selejtező sorozatban. Az észtek ellen gyakorlatban is kipróbálhatok néhány elképzelést, de arra is figyelek, hogy ne terheljek túl senkit a hétfői mérkőzés előtt. A kitűnő közösség kiemelten fontos! Szerencsére sikerült olyan környezetet kialakítani, amibe a játékosok örömmel jönnek, úgymond hazaérkeznek a válogatottba. Ez a srácok hozzáállásának köszönhető, az akaratuknak, a partnerségüknek.

Ádám
Martin
Ádám Martin
Poszt
támadó
Válogatottság
20
Balogh
Botond
Balogh Botond
Poszt
védő
Válogatottság
3
Bolla
Bendegúz
Bolla Bendegúz
Poszt
védő
Válogatottság
15
Botka
Endre
Botka Endre
Poszt
védő
Válogatottság
25
Csoboth
Kevin
Csoboth Kevin
Poszt
támadó
Válogatottság
7
Demjén
Patrik
Demjén Patrik
Poszt
kapus
Válogatottság
0
Dibusz
Dénes
Dibusz Dénes
Poszt
kapus
Válogatottság
35
Ferenczi
János
Ferenczi János
Poszt
védő
Válogatottság
2
Gazdag
Dániel
Gazdag Dániel
Poszt
támadó
Válogatottság
24
Hegyi
Krisztián
Hegyi Krisztián
Poszt
kapus
Válogatottság
20
Kalmár
Zsolt
Kalmár Zsolt
Poszt
középpályás
Válogatottság
36
Kerkez
Milos
Kerkez Milos
Poszt
védő
Válogatottság
14
Kleinheisler
László
Kleinheisler László
Poszt
középpályás
Válogatottság
48
Lang
Ádám
Lang Ádám
Poszt
védő
Válogatottság
67
Mocsi
Attila
Mocsi Attila
Poszt
védő
Válogatottság
1
Nagy
Ádám
Nagy Ádám
Poszt
középpályás
Válogatottság
79
Nego
Loic
Nego Loic
Poszt
középpályás
Válogatottság
35
Németh
András
Németh András
Poszt
támadó
Válogatottság
14
Sallai
Roland
Sallai Roland
Poszt
támadó
Válogatottság
47
Szalai
Attila
Szalai Attila
Poszt
védő
Válogatottság
43
Szoboszlai
Dominik
Szoboszlai Dominik
Poszt
középpályás
Válogatottság
40
Varga
Barnabás
Varga Barnabás
Poszt
támadó
Válogatottság
9
Vécsei
Bálint
Vécsei Bálint
Poszt
középpályás
Válogatottság
12
Orban
Willi
Willi Orbán
Poszt
védő
Válogatottság
43

A szövetségi kapitány azt is elmondta, hogy bár sok változtatást nem tervez az Észtország elleni felkészülési és a Bulgária elleni Eb-selejtező mérkőzés kezdőcsapatai között, azonban előbbi mérkőzésen még lehetősége lesz néhány új ötletet kipróbálni, a hangsúly azonban a Bulgária elleni felkészülésen lesz.

– A magyar válogatott nem pusztán összeválogatott játékosok halmaza, hanem egy összeszokott csapat, és nekünk így is kell gondolkodnunk. A korábban már megtanult automatizmusok értékesek, ezért is fontos a folyamatosság, csak kényszerűségből szabad változtatni egyszerre több helyen. Vannak elgondolásaim, mit szeretnék kipróbálni az észtek ellen. Az edzésen a játékosok jól reagáltak, partnerek voltak ebben, így bízom benne, hogy a pályán is működni fognak az elképzeléseink. Az észtek ellen még van helye a kísérletezésnek, de a hétfői mérkőzésen már biztosra kell mennünk, nincs helye a próbálkozásoknak. Csütörtökön az észtek ellen azzal a kezdőcsapattal lépünk pályára, amely a legközelebb van a bolgárok elleni elképzelésemhez.

Fiola távozott, a keret többi tagja egészséges

Fiola távozott, a keret többi tagja egészséges

A férfi A-válogatott idei első összetartásának első napja rossz hírrel kezdődött. A térdsérüléssel bajlódó Fiola Attila az egészségügyi stáb által elvégzett vizsgálatokat követően elhagyta a telki edzőtábort.

Tovább

Az észt válogatott szerda délután megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját és edzését is a Puskás Arénában. Ezen szövetségi kapitányuk, Thomas Häberli elmondta, hogy csapatával annak ellenére is szeretne kijutni a 2024-es Európa-bajnokságra, hogy az ötödik kalapból sorsolták őket a csoportjukba. A magyar válogatottat pedig azért választották ellenfélnek, mert szerintük az osztrák válogatottéhoz hasonló az erőssége és a stílusa is.

– 3-4-3-as felállást várunk az osztrákoktól és a magyaroktól is, így ez jó lehetőség a felkészülésre – mondta Thomas Häberli – Láthattuk tavaly, milyen erős Marco Rossi csapata, a Nemzetek Ligája legerősebb csoportjában remekelt. A csapatjáték és a csapatszellem a magyarok erőssége. Nagyon jók az előre játékban, mivel technikás labdarúgóik vannak, egész Európa láthatta, hogy a magyar futball milyen mértékben javult az elmúlt években, hiszen a Nemzetek Ligája élvonalában kétszer is legyőzték az Eb-ezüstérmes angolokat. A legjobb formánkat kell hoznunk ellenük, de szeretnénk kísérletezni is, játékidőt biztosítani többeknek, mert legközelebb csak októberben lesz tét nélküli meccsünk.

Az észt szövetségi kapitány alábbi keretéből Taijo Teniste-re és Karol Mets-re nem számíthat a budapesti mérkőzésen.

Az észt válogatott jelenlegi kerete:

Karl Jakob Hein (Arsenal FC), Matvei Igonen (Bielsko-Biala Podbeskidzie), Karl Andre Vallner (FCI Levadia),
Taijo Teniste (JK Tammeka), Karol Mets (FC St. Pauli), Joonas Tamm  (FCSB), Artur Pikk (Opole Odra), Nikita Baranov (FC Pyunik), Märten Kuusk (Újpest FC), Maksim Paskotši (Tottenham Hotspur), Marko Lipp (FC Flora), Erko Jonne Tõugjas (FC Flora), Konstantin Vassiljev (FC Flora), Sergei Zenjov (FC Flora), Henrik Ojamaa (FC Flora), Rauno Sappinen (Mieleci Stal), Mattias Käit (FC Rapid), Erik Sorga (Plovdivi Lokomotiv), Vlasiy Sinyavskiy (FC Slovacko), Martin Miller (FC Flora ), Bogdan Vaštšuk (Sligo Rovers), Georgi Tunjov (Spal), Rocco Robert Shein (FC Utrecht), Nikita Vassiljev (FCI Levadia), Sten Reinkort (FC Flora)

Az észtek elleni csütörtöki és a bolgárok elleni, jövő hétfői mérkőzésekre még kaphatók jegyek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.