A futball taktikai fejlődésére folyamatos körforgás jellemző, melyben korábban már kitalált koncepciók jelennek meg újabb és újabb köntösben. Ennek jelentős eseménye volt a Josep Guardiola által megreformált pozíciós játék a 2010-es években, amely azóta is jelentős hatást gyakorolt a labdarúgóklubokra szerte a világon. Az ezzel együtt járó edzésmódszertan („kétérintős játék”) is jelentős teret nyert, amelyet nemrégiben Juanma Lillo (jelenleg Guardiola pályaedzője a Manchester Citynél) élesen kritizált, miszerint a módszertan elterjedésével eltűnnek a sajátos stílusok, és kiölik a játékból a kreativitást.

A pozíciós játékkal (területhez pozicionált játékszervezés, „zonális támadás” – a labdabirtoklás bizonyos területek támadása mentén történik) szemben az elmúlt egy-két évben egy, már korábban is tapasztalt, de idővel eltűnő megközelítés került újra előtérbe, mégpedig a labdához pozicionált játékszervezés. Ennek példáit láthatjuk Brazíliában, a Fernando Diniz vezette, Libertadores-kupa győztes Fluminensénél, valamint az általa vezetett brazil válogatottnál is, a svéd bajnok Malmönél, de hibrid megoldások is megjelentek, amelyekben egyaránt vegyülnek a pozíciós játék és a labdához pozicionált játék elvei is, ilyen a jelenlegi német listavezető Bayer Leverkusen vagy a Real Madrid is.

A férfi A-válogatott is az utóbbi kategóriába tartozik – a folyamatos fejlődést szem előtt tartva a szakmai stáb minden edzőtáborba újabb és újabb taktikai elemeket igyekszik kipróbálni és alkalmazni. Ennek a játékfelfogásnak több különböző megoldása van, így a magyar válogatott szakmai stábja is egy sajátos értelmezést alakított ki. Látva a 2023-as ellenfeleinket és a saját csapatunk aktuális taktikai helyzetét, különböző megoldásokat kellett találnunk, hogy a labdabirtoklás fázisában még hatékonyabbak tudjunk lenni. A 3-4-2-1-es játékrendszerünkben a két "tízes" (támadó középpályás) rugalmasabb szerepkört kapott, azonos oldalon kezdtek el játszani, mindig túltelítve az egyik oldalt, hogy ilyen módon létszámbeli/strukturális fölényt tudjunk kialakítani.

- Az volt a tervünk, hogy az egyik oldalon mindig túlterheljük az ellenfelet. Hol a jobb, hol a bal oldalon, ahol éppen érzik ennek a lehetőségét a pályán. Az első félidőben a jobb, a másodikon a bal oldalon történt meg ez inkább, de ez a játékosokra volt bízva, hol érzik ennek a lehetőségét. Szoboszlai Dominiknak és Sallai Rolandnak is megvan a szabadsága, hogy merre mozogjon, és kiválóan érzékelték ezeket a szituációkat – fogalmazott Marco Rossi a márciusi, Bulgária elleni mérkőzést követően.

Itt megfigyelhető egy jelentős különbség a pozíciós játékkal szemben, méghozzá az, hogy abban a játékszervezés során a játékosok egy adott, előre lefixált területet foglalnak el, erre alapul a labdajáratás, amelynek célja az ellenfél szélességi mozgatása, ezáltal pozíciós fölény kialakítása. A pozíciós játékra nem jellemző a létszámfölény, mert a cél a területek egyenlő elosztása. Ebből fakadóan, ha ki is alakul fölény, az a pozícióból fakadó aktuális dinamikai (ütem) fölény, és ez teszi lehetővé a védővonal(ak) áttörését. Ezzel szemben a labdához pozicionált játékban a labdás oldalon létszámbeli fölény alakítható ki, és ez az alapja a védelem megbontásának. A terület kialakítása a pozíciós játékkal ellentétben nem csak az ellenfél mozgatása révén, hanem a játékosok mozgása által alakul ki. Ebből kiindulva a mozgások sokkal rugalmasabbak, nem területhez kötöttek, hanem az adott túltelített oldalra fókuszálnak, ezáltal aszimmetriát kialakítva, amely során a játékosok szabadabban hagyhatják el területeiket, mivel a hangsúly a játékosok közelségéből fakadó megnövekedett játékos- és passzkapcsolatokon van.

A válogatott folyamatosan próbált ebben előrelépni, és eközben ez a típusú játékszervezés nem csupán egy taktikai elemmé, hanem egy stílusjeggyé is vált, amelynek jelentős kulturális vonzata is van. Nem titok: a magyar és a brazil játékszervezés a múltban szorosan összekapcsolódott, mindkét nemzet hasonló néplélekkel rendelkezik (egyszerűen és jó értelemben fogalmazva: szeretjük a leleményes megoldásokat), valamint a futballban is szoros kapcsolat figyelhető meg, amely az 1940-es évekből ered (Kürschner Izidor a brazil Flamengo és Botafogo magyar vezetőedzője volt az 1930-as években). Amíg a pozíciós játék alapelve a szervezett rend (mindenki tart egy adott pozíciót/minden előre meghatározott pozíciót be kell tölteni), addig a labdához pozicionált játékszervezést szervezett káoszként is szokták emlegetni, amelyben a váratlan, kombinatív megoldások kerülnek előtérbe. Utóbbi azért nem jellemző a pozíciós játékra, mivel annak a rendszernek a lényege a kiszámíthatóság, ezért a különböző játékmegoldások is ennek megfelelően alakulnak, szemben a labdához pozicionált szervezésben.

Ha már múltidézés – az Aranycsapat játékára is hasonló játékszervezés volt jellemző, amelyben a játékosok szabadabban hagyhatták el a pozícióikat, sokszor váratlan játékosok jelentek meg váratlan pozíciókban (Anglia-Magyarország 3:6 – a balszélső Czibor többször tűnt fel a jobboldalon, amely még különlegesebbnek számított az akkori poszthoz kötött játékban), valamint rengeteg trükkös, meglepetésszerű megoldás volt jellemző a játékra, amelyet sokszor kombinációk használatával értek el. Ennek egyik példája a rengeteg kényszerítő használata – fontos kiemelni a kulturális jelentőséget: amíg a magyar nyelv ezt a játékelemet kényszerítőnek nevezi (jelentésében benne van, hogy a védőt kényszeríti egy döntésre, vagy a labdá(s)t figyeli, vagy a beindulót), a Brazíliában használt portugál nyelv tabela-nak (jelentése asztal: szimbolizálva, hogy a passz-visszapassz során a játékosok egy asztalt alkotnak és így alakul ki egy játékos kapcsolat), addig az angol szimplán one-two-nak nevezi (fordításban egyszerűen egy-kettő), vagyis nem köt semmilyen mögöttes jelentést ehhez az adott játékelemhez. Emellett elsők között használtunk hamis pozíciókat, mint Hidegkutit hamis 9-esben, amelynek szintén a megtévesztés volt az egyik célja. Ez utóbbi nálunk is megjelent, az úgynevezett hamis-belső védő szerepköre, amelyre egy jó példa volt Botka Endre játéka a litvánok elleni hazai mérkőzésen, aki többször jelent meg a vonalak között, vagy akár a szélen is. A posztok szerepként, funkcióként történő megközelítése nem véletlen, ezért is hívják Brazíliában ezt ’jogo funcional’-nak, avagy funkcionális játéknak. Magyar nyelven ennek megfelelően hivatkoztak már rá funkcionális, relációs/kapcsolatokon alapuló (angolul: relational attack), vagy tempótámadásként is.

Ahogy már említettük, ez a játékszervezés azóta stílusjeggyé, identitássá vált, az egyéni beszélgetésekből kiindulva a játékosok is nagyon élvezik, amely a pályán is jól észrevehető. Az előrelépést az adatok is mutatják: sikerült jelentősen fejlődni a lövések számában, labdabirtoklásban, a passzok számában és passzpontosságban is. Az adatok egy másik jelentős tendenciát is mutatnak: egy nagy előnye ennek a játékszervezésnek, hogy a rugalmasságnak köszönhetően a szervezési feladatok nem csupán a hátul játszó játékosokra hárulnak, emiatt pl. Szoboszlai Dominiknak is sokkal több érintése van mérkőzésenként. Amíg tavaly a Nemzetek Ligája meccseken átlagosan 50 körüli érintésszáma volt egy meccsen, addig a 2023-ban játszott mérkőzéseken átlagosan 80-90 alkalommal ért labdához volt. Ebben kiugró volt a Montenegró elleni utolsó mérkőzés, amelyben a csapatban neki volt a legtöbb érintése, szám szerint 122.

Alapvetően jellemző, hogy a labdához pozicionált játékban mindig van egy kulcsfontosságú szervező játékos, aki köré szerveződik a játék, ilyen módon is maximalizálva a szerepét, funkcióját. Utóbbin keresztül a játék, a kollektív elveket nem sértve, sokkal egyén-specifikusabb szervezéssel valósul meg, és hangsúlyosabban jelennek meg az egyéni erősségek (pl. akár belső védők, védekező középpályások esetén a rendszer nagyobb lehetőséget ad arra, hogy valaki mélységben beinduljon, ha ez az adott játékosnak erőssége, még akkor is, ha esetleg védekező játékosról van szó). Egyénspecifikus elemek a pozíciós játékban is megjelennek, de a kollektív elvek sokkal merevebb kereteket adnak a játékosoknak a kiszámíthatóság érdekében.

Minden sportcsapat életében az egyik legfontosabb dolog a taktika. Ennek alakításában nagy szerep jut a videóelemzőknek. Az alábbi videóban bemutatjuk, hogy pontosan mit is csinálnak a videóelemzők, és hogyan segítik a szövetségi kapitány munkáját: