Női U19: Fordulatos mérkőzésen győzelem Románia ellen
U19 női   |   Szurkolók   |   2020. március. 07., 18:42
Női U19: Fordulatos mérkőzésen győzelem Románia ellen

Mindkét félidő gyors román góllal és egyenlítéssel kezdődött, végül az utolsó szó a magyar válogatotté volt, amely nyert 5–3-ra.

Bulgária után Romániával is megmérkőzött Turtóczki Sándor szövetségi edző válogatottja a törökországi felkészülési tornán. A csapatból ezúttal hiányzott az előző találkozón megsérült Ploner Szandra.

A mérkőzés kiegyenlítetten kezdődött, a kapusok közül először mégis Terestyényi Anna ért labdához, akkor könnyedén védett egy próbálkozást, de egy szabadrúgást követően a 6. percben ellenfelünk megszerezte a vezetést. Sok idő nem kellett a fordításhoz: először a 13. percben Stefán Bernadett ugratta ki az előző mérkőzésen is duplázó Czellér Dorottyát, aki előbb egyenlített, majd a 15. percben ismét eredményes volt: ekkor Stefán Bernadettet buktatták az oldalvonal mellet, de az előnyszabály érvényesült és Nagy Vanessza vitte tovább a labdát, ami tőle került az FTC-Telekom játékosához, aki nem hibázott.

Ez után mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, mindkét együttes szerette volna átvenni az irányítást. Az egyenlítés a 21. percben sikerült ellenfelünknek: egy hosszú indításból csatáruk egy az egyben tört kapura Kovács Eszter mellett, átemelt a kifutó Terestyényi Anna fölött és az üres kapuba talált. A 29. percben ismét közel jártunk a gólhoz: Czellér Dorottya passzolt Nagy Vanesszának, aki kicsit hosszan adta vissza a labdát, így az a kapusé lett. A 37. percben Terestényi Anna mentett hatalmasat, majd a román kapust dolgoztatták a lányok. Az eredmény a szünetig nem változott. Sajnos a sérülés ezúttal sem kerülte el a csapatot, most a tornán eddig négy gólnál járó Czellér Dorottyát kellett lecserélni egy kemény belépőt követően, bő fél óra játék után.

A 49. percben a találkozó elején látottak ismétlődtek: Románia szabadrúgáshoz jutott és gólt szerzett, 3–2-ről folytatódott a játék. És csakúgy mint az első félidőben, az egyenlítéshez sem kellett sok: az 51. percben a csereként beállt Nagy Virág gurított vissza a középen érkező Nagy Vanesszának, aki közelről a hálóba bombázott. A Fradiban pallérozódó Nagy Virág a gólpassz után góllal is segítette a csapatot, az 55. percben egy szögletet követően fejelt a kapuba. A következő támadásunkból pedig Nagy Vanessza volt eredményes az 56. percben, a szélen érkező beadás ismét Nagy Virágon keresztül jutott el hozzá.

A folytatásban leginkább mezőnyben folyt a játék, a következő nagy mentését a 78. percben mutatta be a román kapus: Győrik Alexandra adott be Nagy Vanesszához, végül a második hullámban érkező Palakovics Laura tekerte rá. A 83. percben viszont nagyot hibázott a hálóőr és a megszerzett labdát Papp Luca tűzte rá és lövése nem sokkal szállt el az üres kapu előtt keresztbe.

Támadásokat még igen, gólt azonban már nem láthatott a közönség, soraiban az előzőleg ugyanitt Hongkongot legyőző női A-válogatott játékosaival és stábtagjaival.

Örülünk a győzelemnek, amit egy nagyon nehéz mérkőzésen értünk el egy erős csapat ellen. Kétszer is hátrányból fordítottunk, ami a válogatott erejét mutatja. Azt gondolom, a cserék is jól szálltak be a mérkőzésbe, ezen a téren is előreléptünk, a lányok kezdik megérteni, hogy akkor kell kihasználni a lehetőséget és jó teljesítményt nyújtani, amikor pályán vannak – nyilatkozta Turtóczki Sándor szövetségi edző a lefújást követően az mlsz.hu-nak.

Magyarország–Románia 5–3 (2–2)
Magyarország: Terestyényi Anna (Böröcz Bettina, 65.) – Buzás Kata, Kovács Eszter, Ott Eszter, Csolti Réka – Róth Rebeka, Papp Luca – Legendás Lora (Nagy Virág, 46.), Stefán Bernadett, Czellér Dorottya (Győrik Alexandra, 55.) – Nagy Vanessza

A válogatott legközelebb hétfőn, magyar idő szerint 11 órakor lép pályára, az ellenfél Szlovákia lesz.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen
Női U19: Küzdelmes mérkőzésen egygólos vereség a franciák ellen

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...

Nehéz csoportban kell helytállnia a női U19-es válogatottnak
Meccsbeszámoló
Szoros meccsen vereség - így búcsúztak női U19-eseink a felkészülési tornától

Női U19-es válogatottunk a franciák ellen folytatta szereplését az Eb-selejtező sorozat A-divíziójában. A találkozót egy, az első félidőben lőtt ...