A női U19-es válogatott április 12-én Spanyolországgal, 15-én Portugáliával, 18-án pedig Észak-Írországgal játszik a portugáliai Eb-selejtezőn.
A női U19-es válogatott tagjai kedden utaztak el Lisszabonba, hogy a héten már a helyszínen készüljenek az előttük álló nagy feladatra. Gajdóczi Tibor együttese ugyanis vasárnap Spanyolország ellen kezd, majd április 15-én a házigazdák ellen folytatja, végül pedig Észak-Írország ellen zárja az Eb-selejtezőt.
– A keretben ezúttal is lehetőséget kapnak fiatalabb játékosok, ami fontos része a hosszú távú építkezésünknek. Célunk, hogy folyamatosan bővítsük a merítési lehetőségeinket. Sajnos kisebb-nagyobb sérülések miatt vannak hiányzóink, ugyanakkor ez egyben lehetőség is azok számára, akik most bizonyíthatnak a válogatottban. Természetesen tisztában vagyunk az ellenfelek erejével. Fantasztikus lehetőség számunkra, hogy Európa elitjétől tanulhatunk: Spanyolország a világ egyik legerősebb csapata, a portugál futball erejét pedig szintén mindenki ismeri. Az északír válogatott jelenleg a női futballban előttünk tart, ugyanakkor már megmutattuk, hogy fel tudjuk velük venni a versenyt, hiszen 2023 őszén tétmérkőzésen sikerült legyőznünk őket. A 2027-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságig minden ilyen mérkőzés kiemelten fontos számunkra, hiszen a célunk, hogy addigra egy versenyképes, stabil csapattá váljunk – nyilatkozta Gajdóczi Tibor szövetségi edző.
A válogatott mérkőzései:
2026.04.12. Spanyolország-Magyarország 12.00 (Nacional Do Jamor)
2026.04.15. Portugália -Magyarország 18.00 (Cidade do Futebol)
2026.04.18. Észak-Írország-Magyarország 18.00 (Nacional Do Jamor)
A női U19-es válogatott kerete:
Kapusok
Spilenberg Maja (Lipcse)
Krizsan Nikolett (Honvéd)
Balogh Zselyke (PMFC)
Mezőnyjátékosok
Nyul Petra (Honvéd)
Sági Panna (Puskás Akadémia)
Máté Nóra (PMFC)
Jákri Dóra (ETO FC)
Árvay Sára (FTC)
Túróczy Anna (FTC)
Gágyor Zille (FTC)
Hanász Vanda (FTC)
Victoria Vinals (Louisiana)
Brekovszki Julianna (Puskás Akadémia)
Érsek Eszter (Puskás Akadémia)
Szabó Melissza (MTK)
Pethe Olivia (CF Valencia)
Szarvas Sára (Puskás Akadémia)
Kovács Petra (LASK Linz)
Borzák Lilien (MTK)
Turi Bori (FC Nünberg)
Bánfi Gréta (LASK Linz)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U19-es válogatottunk ugyan az első félidőben felvette a versenyt a jóval magasabban jegyzett Egyesült Államok korosztályos válogatottjával, ...
Női U19-es válogatottunk ugyan az első félidőben felvette a versenyt a jóval magasabban jegyzett Egyesült Államok korosztályos válogatottjával, ...