Női U19: Újabb szoros siker az északírek ellen

2017-09-14 16:43:03

Az Eb selejtezőkre készülő korosztályos csapat egy első és egy második félidei góllal 2–1-re nyert az északír csapat ellen a két együttes e heti második, büki összecsapásán.

Azt követően, hogy Turtóczki Sándor csapata kedden 1–0-s győzelmet aratott Észak-Írország ellen, csütörtökön Vasas Lea révén már a 20. percben előnybe került. Az MTK támadója a bal szélső helyéről eresztett meg egy pontos, gólt érő lövést. Hosszú ideig nem változott az eredmény, míg a 84. percben, a csereként beállt kókai Csigi Eszter jól érkezett egy formás támadás végén a kapu elé, és megszerezte a második magyar találatot. A 89. percben a védelem bizonytalankodása után szépítettek a vendégek, de így is győztesen zárta a napot az őszi Eb-selejtezőkre készülő korosztályos csapat, amelyből ezúttal hiányoztak azon játékosok, akiket Markó Edina meghívott a Skócia elleni felkészülési mérkőzésre a felnőtt válogatottba.

– Az indulás mindig nagyon fontos, hiszen a nemzetközi mérkőzéseken szerzett győzelmek növelik a játékosok önbizalmát – emelte ki az mlsz.hu-nak nyilatkozva a szövetségi edző. – Kitűzött célunk az volt, hogy – a felkészülésre tekintettel – minden játékosunknak hasonló mennyiségű játékidőt biztosítsunk. Többen éltek a lehetőséggel, és annak is örülök, hogy e két szoros mérkőzésen nyerni tudtunk. 

Magyarország–Észak-Írország 2–1 (1–0)
Gól: Vasas (20.), Csigi (84.)

Magyarország: Barti Luca – Anda Letícia (Fél Patrícia, 70.) Váradi Ráhel (Kovács Laura, 70.), Horváth Emese, Haraszti Fanni (Fél Alexandra, 70.) – Papp Adél, Bodnár Bianka (Csigi Eszter, 64.) – Molnár Enikő (Králik Fanni, 64.), Oláh Adrienn (Dorner Dóra, 64.), Vasas Lea – Kerekes Eszter

Az U19-es női válogatott kerete

Kapusok
Varga Luca (MTK Hungária) FC
Barti Luca (Kóka FNLA)

Védők
Fél Alexandra (ETO FC Győr)
Fél Patrícia (ETO FC Győr)
Horváth Emese (Kóka FNLA)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Váradi Ráhel (MTK Hungária FC)
Csigi Eszter (Kóka FNLA)
Pilán Tímea (Szent Mihály FC)
Anda Letícia (MTK Hungária FC)

Középpályások
Haraszti Fanni (Kóka FNLA)
Bognár Bianka (MTK Hungária FC)
André Antónia (Diósgyőri VTK)
Oláh Adrienn (MTK Hungária FC)
Böcskei Nikoletta (ETO FC Győr)
Vasas Lea (MTK Hungária FC)
Papp Adél (MTK Hungária FC)

Támadók
Králik Fanni (Kóka FNLA)
Dorner Dóra (MTK Hungária FC)
Kerekes Eszter (Kóka FNLA)


Kapcsolódó cikkek

Bravúrgyőzelemmel zárt a női U19-es válogatott

Turtóczki Sándor együttese fordulatos meccsen megérdemelt, 4-3-as győzelmet aratott a szerb korosztályos csapat elleni a női U19-es Európa-bajnoki selejtező elitkör utolsó fordulójában.

Női U19: kétgólos győzelem, ellentétes félidőkkel

A keddi idegenbeli siker után csütörtökön, Szepetneken 4-2-re nyert női U19-es válogatottunk a szlovénok ellen.

Női U17, U19: elkészült az elitkör sorsolása

Női U17-es válogatottunk Franciaországban, női U19-es csapatunk hazai környezetben játszik az Európa-bajnoki selejtező elitkörben jövő tavasszal.

Női U19: Gólgazdag döntetlen Ausztria otthonában

A Lindabrunnban rendezett felkészülési mérkőzésen a mieink szerezték meg a vezetést, majd a hazai együttes már 3–1-re is vezetett. Válogatottunk hajrája két gólt, a mérkőzés pedig 3–3 végeredményt hozott.

Főszponzoraink
Szponzoraink

Minden jog fenntartva 2017