Női U19: utolsó meccsek az Eb-selejtezők előtt
U19 női   |   Archívum   |   2014. augusztus. 25., 10:19
Női U19: utolsó meccsek az Eb-selejtezők előtt

A szeptemberi Európa-bajnoki selejtező mérkőzések előtti utolsó felkészülési mérkőzéseket játssza a héten Turtóczki Sándor együttese. Az ellenfél a görög válogatott lesz.

Kedden 18 órakor és csütörtökön 15 órakor a görögökkel mérkőzik meg női U19-es válogatottunk, mindkét találkozót Budaörsön rendezik. A mieink Eb-felkészülése ezzel lassan a finisbe ér, szeptember 13-án ugyanis már a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára az együttes. A magyar csapat a nyár folyamán magabiztosan megnyert egy szlovéniai tornát, majd erősen tartalékos kerettel egy vereség és egy győzelem következett a lengyelek ellen.

Turtóczki Sándor ezúttal sem számíthat minden játékosára, Fenyvesi Evelin súlyos sérülése miatt idén már nem játszhat, Nagypál Fatima sem lehet tagja a keretnek, míg a meghívottak közül Kaján Zsanett, Madarassy Kitti és Diószegi Fanni szereplése kétséges az e heti két mérkőzésen.

- Nagy valószínűséggel egyik meccsen sem tudunk azzal a csapattal kiállni, amelyet kezdőnek terveztem az Eb-selejtezőkre - mondta Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak. - A felkészülés utolsó szakaszában fontosnak tartom, hogy tovább építsük a közösséget, ezért a sérültek is itt lesznek velünk az összetartáson, még ha kevés is az esély a szereplésükre. A görögök mögöttünk állnak az európai ranglistán, és bár lelkes játékra számítok tőlük, csak a győzelemmel lennék elégedett az előttünk álló két napban.

A női U19-es válogatott kerete:

Kapusok:

Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Mészár Krisztina (Győri ETO FC)

Védők:

Madarassy Kitti (Ferencvárosi TC)
Szabó Dorottya (Ferencvárosi TC)
Bokor Adrienn (Ferencvárosi TC)
Viczai Katalin (Ferencvárosi TC)
Király Bianka (Astra Hungary FC)

Középpályások:

Görög Zsófia (Ferencvárosi TC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Farádi Szabó Edina (MTK Hungária FC)
Diószegi Fanni (MTK Hungária FC)
Vicsek Nóra (MTK Hungária FC)
Öreg Cintia (Győri ETO FC)
Vidovenyecz Anna (Sindelfingen FC)
Dencz Orsolya (SV Blau-Weiss)

Csatárok:

Rózsa Cecilia (Astra Hungary FC)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Nicole Partin (FC Trelleborg)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...