Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Női U19-es válogatottunk pénteken megkezdte szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben: Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata helytállt a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelével szemben, de végül 3–0-s vereséget szenvedett Belgium ellen.
A magyar válogatott ősszel nagy bravúrt ért el, amikor a favorit dánokat is legyőzve első helyen zárta a montenegrói Eb-selejtező tornát, amivel kivívta a jogot az elitkörös Eb-selejtezőre, amely már a kontinenstornára kvalifikál. Az év végi elitkörös sorsoláson elkerülte a szerencse Turtóczki Sándor együttesét, a spanyol, a belga és az orosz válogatottnál nem sok nehezebb ellenfelet lehetett volna kapni.
– Szeretném, ha a válogatott megmutatná a tornán, hogy fegyelmezett, szervezett játékkal bármelyik riválissal fel tudja venni a versenyt, és minden játékos tudásához mérten a lehető legjobb teljesítményét nyújtaná. Ha ez megvalósul, akkor az eredménytől függetlenül is pozitívan zárhatjuk a tornát – mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor a tornát megelőzően.
A belgák elleni nyitómérkőzésen kiegyenlített játékot hozott az első félidő, a magyar csapat nem futballozott alárendelt szerepben, igaz, ellenfelünk többet birtokolta a labdát, és többször jutott el Varga Luca kapujáig. A magyar válogatott biztonságos védekezésre építette fel a játékát, és elsősorban a kontrák végén igyekezett eredményes lenni, míg a belgák sok passzal építkeztek, és elsősorban a széleken próbáltak a magyar védelem mögé kerülni.
A belga mezőnyfölény a 29. percben gólhoz vezetett: a tizenhatoson belül nem tudott felszabadítani a magyar csapat, és egy jobb oldali beadást követően Celien Guns fejelt a jobb sarokba (0–1). A félidő végén a magyar csapat előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre, de Süle Dóra 14 méterről leadott lövését védte Lichtfus kapus, így az eredmény már nem változott a fordulásig.
A második félidőre kettőt is cserélt Turtóczki Sándor, de a játék képe nem változott: a belgák többet birtokolták a labdát, a magyar csapat kontrázott, de az utolsó passzoknál rendre hiba csúszott a játékunkba. A félidő közepén aztán két perc alatt eldőlt a mérkőzés: a 64. percben előbb ismét Guns volt eredményes, miután egy rossz, a kapu mellé tartó belga átlövésre ő reagált a leggyorsabban, és becsúszva a kapuba továbbította a labdát (0–2), majd két perccel később Belgium újabb gólt szerzett Elena Dhont révén (0–3).
Nem sokkal később Süle Dóra lépett ki ügyesen a belga védők közül, de a kivetődő kapus mellett már nem tudta elvinni a labdát, így nem sikerült a szépítés, a meccs utolsó perceiben pedig előbb Kocsán Petra ziccere maradt ki, majd ismét Süle előtt adódott lehetőség, de 18 méterről a kapu fölé lőtt. A magyar csapat összességében nem futballozott rosszul, és helytállt a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelével szemben – folytatás vasárnap a csoportfavorit, a világelithez tartozó spanyol válogatott ellen, ellenfelünk első meccsén 3–1-re verte az orosz csapatot.
– Sajnálom, hogy a mérkőzés elején nem sikerült gólra váltani egyik lehetőségünket sem, mert ez később a túloldalon megbosszulta magát, a futball már csak ilyen. Ha a döntő pillanatokban kicsit jobban koncentrálnak a lányok, szorosabb eredményt is elérhettünk volna, a játék alapján egyértelműen több volt a mérkőzésben, noha el kell ismerni: a belgák fizikálisan jobban bírták a mérkőzés végét. A fizikai fáradtság mentálisan is jelentkezett, néhány szituációban rossz döntést hoztak a lányok, és ezt kihasználta az ellenfél, amely gyakorlatilag minden lehetőségét gólra váltotta – értékelte az összecsapást Turtóczki Sándor.
Magyarország–Belgium 0–3 (0–1)
Gól: Guns (29., 64.), Dhont (66.)
Magyarország: Varga Luca – Fél Patrícia, Turányi Lilla (Oláh Adrienn a szünetben), Csigi Eszter, Fél Alexandra (Csiki Anna 70.), Gruber Brigitta (Kocsán Petra a szünetben), Németh Hanna, Csányi Diána, Krascsenics Petra, Süle Dóra, Magyarics Zoé
Május 26., péntek:
Magyarország–Belgium 0–1 (0–1)
Spanyolország–Oroszország 3–1 (0–1)
Május 28., vasárnap:
Spanyolország–Magyarország, Hidegkuti-stadion, 16.00
Belgium–Oroszország, Dabas, 16.00
Május 31., szerda:
Oroszország–Magyarország, Hidegkuti-stadion, 16.00
Belgium–Spanyolország, Dabas, 16.00

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen