Női U19: keddtől Eb-selejtező minitornán a válogatott
U19 női   |   Archívum   |   2015. szeptember. 14., 15:10
Női U19: keddtől Eb-selejtező minitornán a válogatott

Keddtől vasárnapig Bükön és Szombathelyen rendezik meg az Eb-selejtező sorozat csoportjának küzdelmeit.

Turtóczki Sándor együttese hazai pályán igyekszik kiharcolni a továbbjutást, ezt az előnyt ellensúlyozza azonban, hogy a válogatott nem volt szerencsénk a sorsoláson, rendkívül erős csoportban kell helytállnia: a német, a szerb és a kazah csapat lesz a mieink három riválisa. Kedden 16.00 órától a németek ellen kezdjük a tornát, majd csütörtökön a szerbek, vasárnap a kazahok lesznek az ellenfeleink.

Turtóczki Sándor közel a legerősebb kerettel készülhetett a tornára, a mieink közül egyedül Szabó Viktória nem lehet ott az együttesben, ő ugyanis már a felnőtt kerettel edz, és utazik el az A-válogatott németországi Eb-selejtezőre. Csapatunk kedden a viadal favoritja, a német válogatott ellen kezdi meg szereplését, és Turtóczki Sándor a találkozóval kapcsolatban kiemelte: az esélyek nem mellettünk szólnak ugyan, de együttese mindent megtesz annak érdekében, hogy meglepetést okozzon esélyesebb riválisa ellen. A csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi selejtezőkörbe, így egy esetleges vereség esetén sem úszna el az esély a céljaink eléréséhez, a szerbek és a kazahok ellen ez esetben is kiharcolható a továbblépés.

- Nem fogjuk olcsón adni a bőrünket a németek ellen sem, de nyilván más célokkal vágunk neki ennek az összecsapásnak, mint a csütörtöki, szerbek elleni találkozónak - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor. - Nyugodtan várjuk az első mérkőzést, mert az eltervezett munkát becsületesen elvégeztük, hogy ez mire lesz elég, az kiderül a következő napokban. Mindent el fogunk követni a továbbjutás érdekében, és úgy érzem, a csapat erejét ismerve minden esélyünk megvan e cél elérésére.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Schildkraut Fruzsina (Szeged)
Mészár Krisztina (Győr)

Védők:

Kun Barbara (Viktória)
Nagypál Fatima (FTC)
Vicai Katalin (FTC)
Németh Hanna (Kóka)
Turányi Lilla (MTK Hungária)
Szabó Dorottya (FTC)
Csányi Diána (MTK Hungária)

Középpályások:

Bokor Adrien (FTC)
Szakonyi Emese (Viktória)
Krascsenics Petra (FTC)
Gruber Brigitta (Kóka)
Farádi Szabó Edina (MTK Hungária)
Magyarics Zoé (Viktória)

Támadók:

Gelb Mónika (MTK Hungária)
Kocsán Petra (Kóka)
Kaján Zsanett (MTK Hungária)

Az Eb-minitorna programja:

Szeptember 15., kedd:

Németország-Magyarország, 16.00, Szombathely, Király Sportlétesítmény
Szerbia-Kazahsztán, 16.00, Bük

Szeptember 17., csütörtök:

Magyarország-Szerbia, 16.00, Szombathely, Király Sportlétesítmény
Németország-Kazahsztán, 16.00, Bük

Szeptember 20., vasárnap:

Kazahsztán-Magyarország, 16.00, Bük
Szerbia-Németország, 16.00, Szombathely, Király Sportlétesítmény

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...