Női U19: fontos győzelem a szerbek ellen
U19 női   |   Archívum   |   2015. szeptember. 17., 19:02
Női U19: fontos győzelem a szerbek ellen

A magyar női U19-es válogatott Farádi-Szabó Edina góljával 1-0-ra győzött a szerbek ellen a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna második játéknapján.

A Turtóczki Sándor vezette együttes kedden, a németek ellen erőn felül teljesített, de szoros meccsen végül vereséget szenvedett a csoport favoritjától. A minitorna második, Szerbia elleni összecsapásán azonban már nyerni kellett ahhoz, hogy jó esélyünk legyen a továbbjutásra, és a csapat teljesítette is a kitűzött célt.

A találkozó első félórájában még a szerbek játszottak valamivel veszélyesebben, de a magyar válogatott előtt is adódtak lehetőségek, amelyek ekkor még nem hoztak gólt. A kezdőként pályára lépő Magyarics Zoénak már a találkozó elején kiújult korábbi sérülése, emiatt nem tudott húzóembere lenni az együttesnek, a 28. percben le is kellett cserélnie Turtóczki Sándornak. A folytatásban átvettük az irányítást, és a 40. percben Farádi-Szabó Edina látványos távoli bombájával megszereztük a vezetést is (1-0).

A második félidő egyértelműen a magyar válogatotté volt, négy-öt tiszta ziccert is kidolgozott a csapat, más kérdés, hogy ezeket el is hibáztuk, így végig izgulni kellett a győzelemért. A szerbek a hajrában sokat tettek az egyenlítésért, de nem tudták bevenni a kapunkat, a magyar válogatott így 1-0-ra győzött, és a megérdemelten megszerzett három ponttal karnyújtásnyira került a továbbjutástól. A csoport másik mai mérkőzésén Németország 7-0-ra verte vasárnapi ellenfelünket, Kazahsztánt.

- Tudtuk, hogy a szerbek ellen kizárólag a győzelem jó eredmény, de a németek elleni meccs után kétségeim voltak, hogy sikerül-e az egyetlen pihenőnap alatt felfrissíteni a csapatot, miután a keddi összecsapáson, a világ egyik legjobb válogatottja ellen a tartalékaikból is mozgósítottak a lányok - értékelt a lefújás után Turtóczki Sándor. - Sajnos beigazolódott a félelmem, valóban nem voltunk frissek, és ezt a csapatjátékunk is megsínylette. Az első félórában voltak nehézségeink, de utána feljavultunk, és a második félidőben több óriási lehetőségünk is volt, hogy megrúgjuk a második gólunkat, amivel eldönthettük volna a találkozót. A fáradtság okozta összpontosítási gondok miatt ez nem jött össze, de végül így is győzni tudtunk egy jó ellenféllel szemben. Még van hátra egy mérkőzésünk, amit nagyon komolyan kell vennünk, de úgy érzem, mentálisan és játéktudásban van annyira erős a csapat, hogy innen már ne engedje ki a kezéből a továbbjutást.



Magyarország-Szerbia 1-0 (1-0)
Magyarország: Schildkraut Fruzsina - Nagypál Fatima, Vicai Katalin, Turányi Lilla, Szabó Dorottya- Grúber Brigitta, Farádi-Szabó Edina - Szakonyi Emese (Krascsenics Petra, 81.), Kocsán Petra (Csányi Diána, 73.), Magyarics Zoé (Gelb Mónika, 29.) - Kaján Zsanett


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...