Női U19: döntetlen Lipóton
A tegnapi győzelem után ma 2-2-es döntetlent ért el Szlovákia ellen női U19-es csapatunk a Lipóton rendezett barátságos összecsapáson.
Bár összességében jobban játszottak ellenfelüknél, mégsem tudtak nyerni a magyar lányok Szlovákia legjobbjai ellen a tegnapi 4-1-es győzelmet hozó barátságos mérkőzés "visszavágóján", ma délután Lipóton. A 2-2-es döntetlenre végződött mérkőzésen a lányoknak az ellenfél mellett a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük.
Turtóczki Sándor együttese már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, és több ígéretes helyzetet alakított ki. Ennek ellenére a szlovákok jutottak vezetéshez, miután egy jól eltalált szabadrúgással bevették Pekovics kapuját a 16. percben. A gól után tovább támadtak a mieink, aminek meg is lett az eredménye: a 29. percben Magyarics Zoé talált be szép akció végén. Sajnos ellenfelünk gyakorlatilag a középkezdés után újra gólt ért el: egy szöglet utáni kavarodás végén került a labda a magyar hálóba (1-2). Szünetig már nem változott az eredmény.
A második félidőben továbbra is a magyar csapat játszott mezőnyfölényben, de a helyzetek kihasználásában nem sikerült javulnunk. Egyedül Farádi Szabó Emese tudott betalálni az 52. percben, kialakítva a 2-2-es végeredményt.
- Nagyot dolgoztak a lányok! - kezdte értékelését Turtóczki Sándor szövetségi edző. - A nagy meleg ellenére sokat támadtunk, folyamatosan veszélyesek voltunk a kapura. Sajnos a kialakított nagy helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, emiatt nem tudtunk nyerni. Csak az első félidőben volt legalább négy nagy ziccerünk, amikor egyedül vezettük a kapusra a labdát, de ezekből csak egy gólt sikerült szerezni. Ettől függetlenül a csapat kreativitása, és az, hogy gyorsan tudtunk futballozni, mindenképpen dicséretes. Sajnos az utolsó passzok nem sikerültek, rossz döntéseket hoztunk. Ezt a mérkőzést simán meg kellett volna nyerni.
Magyarország-Szlovákia 2-2 (1-2)
Magyarország: Pekovics Emese - Madarassy Kitti, Németh Hanna (Turányi Lilla, 84.), Bokor Adrienn, Szabó Dorottya - Grúber Brigitta (Vicai Katalin, 46.), Kocsán Petra - Szakonyi Emese (Kós Petra, 71.), Farádi Szabó Edina (Németh Napsugár, 84.), Magyarics Zoé - Krascsenics Csilla (Krascsenics, Petra 46.)
Gól: Magyarics Zoé a 29. és Farádi Szabó Edina az 52. percben.

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen