Női U19: az észtek ellen kezdi Eb-selejtező tornáját a válogatott
U19 női   |   Archívum   |   2014. szeptember. 12., 13:49
Női U19: az észtek ellen kezdi Eb-selejtező tornáját a válogatott

Turtóczki Sándor együttese Szombathelyen és Bükön szerepel a szombattól csütörtökig tartó Európa-bajnoki selejtező minitornán. Az első ellenfél Észtország korosztályos csapata lesz.

A hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán a mieink mellett az észt, a szlovén és a belga válogatott vesz részt, a három játéknap után a csoport első két helyezettje jut tovább a sorozat következő fázisába, a tavaszi elitkörbe. A mieink az első mérkőzésüket szombaton 15.30 órakor, Észtország játsszák le Bükön, majd hétfőn 15.30-tól Bükön a szlovénok, csütörtökön 15.30-tól Szombathelyen a belgák ellen lép pályára csapatunk.

Turtóczki Sándor együttese a felkészülés során a hétfői ellenféllel, Szlovéniával már összemérte az erejét, akkor idegenben 6-0-ra győzni tudott a csapat, és hibátlan teljesítménnyel meg is nyerte az UEFA fejlesztési tornáját (a szlovénok mellett a szlovákokat és a kazahokat is kapott gól nélkül verve). A tétmérkőzések főpróbái már nem sikerültek ilyen jól, a lengyelek ellen egy győzelem és egy vereség, a görögök ellen egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk augusztusban. A visszaesésben főszerepet játszott, hogy a keret több játékosa is sérüléssel vagy betegséggel bajlódott, köztük két kulcsember, Fenyvesi Evelin és Kaján Zsanett is. Fenyvesi súlyos sérüléséből idén már nem épül fel, a többiek viszont bevethetőek a tétmérkőzéseken.

- Az Eb-selejtezőre való felkészülés tavasszal Szocsiban egy nemzetközi tornával kezdődött, és augusztusban a görögök elleni mérkőzésekkel zárult - mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor. - A selejtezőkig vezető út közben nagyon sok problémánk volt, de sok tanulsággal is szolgáltak a felkészülési mérkőzések. A Szlovéniában megnyert UEFA-tornára összeállt a csapat, de betegségek, sérülések miatt később kulcsemberek estek ki, ezért az utolsó felkészülési meccsek eredményességben és játékban is elmaradtak a várakozásoktól. Ebből a szempontból mostanra javult a helyzet, a nyáron súlyos sérülést szenvedő Fenyvesi Evelin kivételével minden játékos hadra fogható, egyértelmű célunk a továbbjutás kiharcolása. Bár a női labdarúgásban nehéz papírformáról beszélni, az észt és a szlovén válogatottnál előrébb jegyeznek bennünket a világranglistán, és ezt az előnyünket a pályán is realizálnunk kell, hogy a roppant erős belga válogatott elleni találkozónak az utolsó játéknapon a továbbjutás szempontjából már ne legyen tétje.

Az Eb-selejtező torna mérkőzéseire ingyenes a belépés.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Samu Anna (Ferencvárosi TC)
Mészár Krisztina (Győri ETO FC)

Védők:

Szabó Dorottya (Ferencvárosi TC)
Bokor Adrienn (Ferencvárosi TC)
Nagypál Fatima (Ferencvárosi TC)
Viczai Katalin (Kóka KSK)
Király Bianka (Astra Hungary FC)
Titi Hajnalka (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Görög Zsófia (1.FC Femina)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Farádi Szabó Edina (MTK Hungária FC)
Diószegi Fanni (MTK Hungária FC)
Vicsek Nóra (MTK Hungária FC)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Dencz Orsolya (SV Blau-Weiss)
Vidovenyecz Anna (Sindelfingen FC)

Csatárok:

Partin Nicole (Kristianstad DFF)
Csorbai Nikolett (Astra Hungary FC)

A torna programja:

Szeptember 13., szombat:

Belgium-Szlovénia 13.00, Bük
Magyarország-Észtország 18.00, Bük

Szeptember 15., hétfő:

Belgium-Észtország 13.00, Szombathely
Magyarország-Szlovénia 15.30, Bük

Szeptember 18., csütörtök

Magyarország-Belgium, 15.30, Szombathely
Szlovénia-Észtország, 15.30, Bük


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...