Négygólos siker Cipruson
U19 női   |   Archívum   |   2013. május. 16., 21:52
Négygólos siker Cipruson

A női U19-es válogatott második ciprusi felkészülését visszavágott a hazaiaknak a keddi 2-1-es vereségért.

Turtóczki Sándor Cipruson edzőtáborozó együttese csütörtökön délután másodszorra is megmérkőzött a házigazdák korosztályos csapatával. A mieink ezúttal a Földes Fanni - Zólyomi Rebeka, Balázs Eszter, Vöfély Noémi, Derzsényi Dorina - Fenyvesi Evelin (Öreg Cintia, 75.), Horváth Zsófia (Kókány Regina, 46.) - Zeller Dóra, Csidei Klaudia (Diószegi Fanni, 46.), Németh Loretta (Vicsek Nóra, 66.) - Csorbai Nikolett (Gyöngyösi Réka, 83.) összeállításban szerepelt a mérkőzésen.

A találkozó első félideje jelentős magyar fölényt hozott, de a minden energiájukkal a védekezésre összpontosító hazaiak jól állták a sarat, kihúzták kapott gól nélkül a szünetig (az egyetlen magyar találatot nem adta meg a játékvezető). A fordulás után maradt a jelentős magyar fölény, de ekkor már a gólok sem maradtak el: Csorbai Nikolett az 52. percben szerzett vezetést, három perccel később Zólyomi Rebeka büntetőből növelte az előnyt. Csorbai a 66. percben ismét betalált, a 0-4-es végeredményt pedig Diószegi Fanni állította be a 85. percben.

- Mondhatnánk, helyre állt a rend, mert úgy gondolom, ez az eredmény tükrözi hűen az erőviszonyokat - mondta a mérkőzés után Turtóczki Sándor szövetségi edző. - Tudtuk, hogy jobb csapat vagyunk Ciprusnál, ezért nehezen tudtuk elviselni az első meccsen elszenvedett a vereséget, de ezúttal nemcsak mezőnyben mutatkozott meg a fölényünk. A mai meccsen már körvonalazódott valami abból, amit szeretnénk játszani, voltak jó egyéni teljesítmények is, ennek köszönhetjük a magabiztos győzelmet. A hazaiak végig a játék tördelésére koncentráltak, kilenc emberrel védekeztek, és az első félidőben még nem találtuk az ellenszert erre a taktikára, kissé kapkodó is volt a játékunk. A szünetben igyekeztem megnyugtatni a játékosokat, jól szálltak be a cserék is, ezért a második félidőben már szép akciókat vezettünk, látványos gólokat rúgtunk. A második negyvenöt perben mutatott játékkal elégedett vagyok, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy még az út elején járunk, és nagyon sokat kell javulnunk az őszi tétmérkőzésekig.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...