Új csapat épül
U19 férfi   |   Archívum   |   2006. december. 29., 10:13
Új csapat épül

Válogatottunk ötvenszázalékos esztendőt hagy maga mögött: nyolc mérkőzésből négyet megnyert, négy alkalommal pedig vereséget szenvedett. Fájó, hogy a 2008-as Európa-bajnoki kvalifikációért folytatott harcban együttesünk négy találkozón mindössze három pontot szerzett.

Biztató évkezdet

Idei szereplését Bozsik Péter vezetésével kezdte meg a válogatott, ám a jobbára sikertelenül megvívott Európa-bajnoki selejtezőket követően az év végén Várhidi Péter, az U19-es gárda edzője került a nemzeti együttes élére.

A magyar csapat kissé későn kezdte el 2006-os szereplését, hiszen az első válogatott mérkőzést májusban rendezték, a Szusza Ferenc Stadionban. Gyenge első félidőt követően Bozsik Péter szövetségi kapitány gárdája Huszti Szabolcs és Szabics Imre góljával 2-0-ra nyert Új-Zéland ellen. Néhány nappal később újabb fellépés várt a mieinkre: a világbajnokságra készülő angol válogatott ellen kellett bizonyítaniuk a manchesteri Old Trafford Stadionban. Bár Anglia győzelme nem volt kérdéses, a magyar válogatott bátor, stílusos játékkal rukkolt elő, és Dárdai Pál révén hatalmas gólt is szerzett a Manchester United arénájában.

A tétmeccsek előtt még egy összecsapás várt nemzeti együttesünkre, a gárda augusztusban Grazban mérkőzött meg legtradicionálisabb ellenfelével, Ausztriával. Nagyszerű játékot mutatott a Bozsik-csapat, Gera Zoltán szerezte meg a vezetést látványos, akrobatikus mozdulattal, majd az újonc Horváth András lőtte a mieink második találatát.

Sikertelen selejtezők

Az első Eb-selejtező már kevésbé sikerült jóra... A Norvégia elleni hazai nyitómérkőzésen rengeteg hibával játszott a magyar válogatott, amely végül sokkoló, 4-1-es vereséget szenvedett. Az egyetlen magyar gólt Gera Zoltán szerezte a találkozó végén, tizenegyesből.

Boszniában aztán úgy tűnt, mindent jóvátehet az együttes: Zsenicán pazar hangulatú összecsapáson 3-1-re diadalmaskodott a magyar gárda. Huszti Szabolcs, a később az év játékosának is megválasztott támadó szerezte az első találatot büntetőből, majd Gera Zoltán és Dárdai Pál is a kapuba talált.

A siker ugyanakkor nem adott kellő lendületet a mieinknek ahhoz, hogy hazai pályán Törökország fölé kerekedjenek. Egy gyenge színvonalú meccsen válogatottunk 1-0-ás vereséget szenvedett Fatih Terim tanítványaitól, és ismét roppant nehéz helyzetbe hozta magát az Európa-bajnoki kvalifikáció szempontjából.

Az igazi kudarc azonban még hátra volt: az év utolsó Eb-selejtezőjén, Máltán a magyar válogatott úgy szenvedett meglepő vereséget, hogy a hazai csapat Vanczák Vilmos első félidei kiállítása után egymás után alakította ki a helyzeteket. A mieink gólját Torghelle Sándor szerezte.

A fiataloké a jövő

A vereség Bozsik Péter szövetségi kapitány állásába került. A szakvezető együttesével hét mérkőzéséből hármat nyert meg, négyet pedig elveszített. Távozása után az októberben az U19-es csapattal tornagyőzelmet arató Várhidi Péter vette át - megbízottként - a nemzeti tizenegy irányítását.

A szakember bátor lépésre határozta el magát a Kanada elleni barátságos, évzáró meccs előtt: jobbára fiatal tehetségeket hívott be keretébe. A csapat Székesfehérvárott jó hangulatú mérkőzésen Priskin Tamás góljával 1-0-ra nyert az észak-amerikaiak ellen. A győzelem után a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége egyéves szerződést kínált a korosztályos csapatnál is dolgozó szakembernek.

- Vezetésemmel új úton indult el a válogatott - mondta az mlsz.hu-nak Várhidi Péter. - Célunk a hosszútávú eredményesség, ezért olyan fiatal tehetségek kerültek a keretbe a már tapasztaltabb játékosok mellé, akik a következő négy évben a nemzeti csapat gerincét alkothatják majd. A 2007-es esztendőt Cipruson kezdjük, ahol folytatnunk kell a megkezdett munkát.

A magyar válogatott idei mérkőzései

2006. 05. 24. Magyarország - Új-Zéland 2-0
2006. 05. 30. Anglia - Magyarország 3-1
2006. 08. 16. Ausztria - Magyarország 1-2
2006. 09. 02. Magyarország - Norvégia 1-4 (Eb-selejtező)
2006. 09. 06. Bosznia-Hercegovina - Magyarország 1-3 (Eb-selejtező)
2006. 10. 07. Magyarország - Törökország 0-1 (Eb-selejtező)
2006. 10. 11. Málta - Magyarország 2-1 (Eb-selejtező)
2006. 11. 15. Magyarország - Kanada 1-0

Mérleg: 8 mérkőzés; 4 győzelem, 4 vereség

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.