A magyar U19-es válogatott Ausztriával, Izraellel és Portugáliával került egy csoportba a július 19-én kezdődő Európa-bajnokságon. A riválisok szakvezetői az mlsz.hu-nak nyilatkozva elmondták: Mészöly Géza együttesének jó esélye lehet a csoportból való továbbjutásra.
A július 19-i sorsolást követően a magyar válogatott csoportjában szereplő együttesek szakvezetői abban egyetértettek, hogy a résztvevő csapatok erőssége alapján rendkívül színvonalas viadalra van kilátás. A két négyes közül az A-csoport tűnik kiegyenlítettebbnek, az érintett szakemberek úgy vélik, nagyon nehéz megtippelni, hogy melyik két válogatott juthat tovább az elődöntőbe.
Hélio Sousa, a portugál U19-es válogatott edzője jól ismeri a mieinket, az elmúlt másfél évben kétszer is megmérkőzött a mieinkkel együttese. Tavaly kora tavasszal egy portugáliai négyes tornán 1-0-ra legyőztük csapatát, és meg is nyertük a viadalt, majd tavaly ősszel Telkiben játszott 3-3-as döntetlent egymással a két válogatott.
- Hihetetlenül magas színvonalú tornára számítok. Ha abból indulok ki, hogy az angol, a francia és a spanyol, valamint a holland válogatott sem tudta kiharcolni az Eb-részvételt, akkor igen büszke vagyok a saját csapatomra. A sorsolás előtt úgy gondoltam, teljesen mindegy, hogyan alakul a sorsolás, mert bármilyen csoportba kerülünk, minden esetben nehéz mérkőzések várnak ránk. A magyarokkal többször is megmérkőztünk az utóbbi időben, és mindig szoros meccset játszottunk, nem kétséges, hogy Mészöly Géza kollégám csapata esélyes a továbbjutásra. Ausztriáról is tudjuk, hogy kiváló játékerőt képvisel, és természetesen mi is eséllyel pályázunk az elődöntőbe jutásra. A csapatunk magja már három éve együtt játszik, ez a legnagyobb erősségünk, valamint az sem hátrány, hogy több kiemelkedő képességű játékossal rendelkezünk, van például olyan labdarúgónk, aki a Manchester Cityben futballozik.
Andreas Heraf, az osztrák válogatott szövetségi edzője közeli tapasztalatokat még nem szerzett a magyar válogatottról, de elmondta: tisztában van az eredményeinkkel, és tiszteli a mieinket.
- Amelyik együttes eljut Európa nyolc legjobb csapata közé, kizárólag minőségi együttes lehet. Első ránézésre a portugál válogatott tűnik a csoport esélyesének, de a magyar csapat utóbbi időben elért eredményei is tiszteletet parancsolnak. Három kemény, embert próbáló mérkőzést játszunk a csoportban, meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás. Saját együttesemben több olyan játékos futballozik, aki fényes karrier előtt állhat, mint például a támadó középpályásunk, Sinan Bytyqi, aki már hosszabb ideje a Manchester City játékosa.
Eli Ohana, az izraeli válogatott szövetségi edzője korábban játékosként is riválisa volt az egy évig a Makkabi Ironi Asdódban szereplő Mészöly Gézának, a magyar válogatott másodedzőjével, Pisont Istvánnal pedig szoros barátságot ápol: két bajnoki címet nyertek közösen a Beitar Jerusalem színeiben. Ohana tavaly, a Vilotic-tornát 1-0-ás győzelemre vezette együttesét a magyar válogatott ellen.
- Fantasztikus meccsekre van kilátás a magyarországi tornán. Büszke vagyok a csapatomra, hogy ki tudta harcolni az Európa-bajnokságon való részvételt. Az esélyekről nehéz beszélni, mert amelyik válogatott eljut a nyolc legjobb európai csapat közé, az kivétel nélkül kiemelkedő minőséget képvisel. A portugál válogatottat tekintem csoportfavoritnak, de Ausztria erejéről is sokat elmond, hogy 5-0-ra győzte le Romániát az elitkörben, és egy hihetetlenül erős selejtezőcsoportból jutott tovább az Eb-re. És akkor még nem szóltam a házigazda magyarokról, akik felkészülési meccseken szállították sorra a győzelmeket, és egymás elleni meccsünkön is láttam, hogy több nagyon tehetséges futballistával rendelkeznek. Izgalmas mérkőzések lesznek, abban egészen biztos vagyok, aki szereti a jó focit, annak érdemes lesz kilátogatnia a tornára!
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.