U19: pénteken kezdi a Vilotic-tornát a válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. szeptember. 04., 17:22
U19: pénteken kezdi a Vilotic-tornát a válogatott

A Pisont István vezette együttes három mérkőzést játszik Szerbiában, elsőként pénteken Izraellel méri össze erejét.

Az U19-es válogatott novemberben hazai Európa-bajnoki selejtező tornán vesz részt, az azeri, a szlovén és a szlovák válogatott mellől kell kiharcolnia a továbbjutást érő két hely egyikét. A selejtezőkre való felkészülés következő állomásaként, péntektől a Vilotic-tornán vesz részt a csapat, a szerbiai Szabadkán és környékén.

A mieink pénteken az izraeliekkel meccselnek, szombaton Belgium lesz az ellenfél, majd hétfőn kerül sor a helyosztókra. A válogatott keretéből hiányzik a júliusi U19-es Európa-bajnokságon az eggyel idősebb korosztályban is helytálló Balogh Norbert, valamint a Vasas középpályása, Vida Máté is.

- Két nagyon erős ellenfél vár ránk, Izrael és Belgium is bizonyította az elmúlt években, hogy roppant erős utánpótlás-válogatottakkal rendelkezik - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. - Legutóbb tavasszal, Ausztria ellen játszott nemzetközi mérkőzést ez a korosztály, bízom benne, hogy az akkor látott jó teljesítményt sikerül átmentenünk erre a tornára is. Örülök, hogy néhány játékosunkkal már komolyan számolnak az élvonalban, a megfelelő versenyeztetés ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy nemzetközi szinten helyt tudjanak állni a játékosok. Az ősz legfontosabb tornája a hazai rendezésű Eb-selejtező lesz, de már a soros felkészülési meccseinken is szeretnénk jó eredményeket elérni, amire építhetünk a következő hetekben, hónapokban.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Ivancsics Alex (PMFC)
Horváth Dániel (Győri ETO)

Védők:

Talabér Attila (MTK)
Nagy Ádám (Győri ETO)
Lenzsér Bence (Győri ETO)
Spandler Csaba (PFLA)
Kecskés Ákos (Atalanta)
Hirschler Bence (Illés Akadémia)
Valencsik Dávid (FTC)

Középpályások:

Gazdag Dániel (Honvéd-MFA)
Jancsó András (Illés Akadémia)
Szántó Tamás (Rapid Wien)
Rácz Barnabás (Illés Akadémia)
Csicsek Levente (MTK)
Tóth Martin (Illés Akadémia)

Támadók:

Grabant Bence (Illés Akadémia)
Zsótér Donát (Dunaújváros)
Koszta Márk (Honvéd-MFA)
Kovács Krisztián (FTC)
Németh Erik (PFLA)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.