U19: kedden és pénteken főpróbázik a válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. július. 07., 16:21
U19: kedden és pénteken főpróbázik a válogatott

Kedden és pénteken az üzbégeket fogadjuk Telkiben.

A szűk két hét múlva kezdődő, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott lassan a felkészülés finisébe ér, a héten játssza le két utolsó mérkőzését az osztrákok elleni, július 19-i nyitány előtt.

Az ellenfél az üzbég válogatott lesz, a keddi és a pénteki mérkőzés egyaránt 19 órakor kezdődik, a Sport TV élő közvetítése mellett. U19-es válogatottunk idén hét hivatalos nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott, és mind a hetet megnyerte, s az üzbégek ellen természetesen szeretné megőrizni a hibátlan mérleget. Ennél is fontosabb azonban, hogy a héten 20 fősre szűkíti keretét a szakmai stáb, és a főpróbákon nyújtott teljesítmény nagyban meghatározhatja a döntést, vagyis a jó eredményen kívül a saját kerettagságukért is futballoznak a játékosok.

- Mindenképpen hasznosnak tartom, hogy két meccset még játszhatunk a torna kezdetéig, még akkor is, ha így az ellenfelek is megnézhetnek bennünket és jobban felkészülhetnek a játékunkból - mondta az mlsz.hu-nak Mészöly Géza. - Azt szeretném, ha a játékosaim keményen odatennék magukat mindkét meccsen, nem fogunk finomkodni vagy spórolni az erőnkkel, agresszívan kell futballoznunk, a maximumot kihozva magunkból, mintha már egy Eb-mérkőzést játszanánk. Szeretnék mindenkinek játéklehetőséget adni, már csak azért is, mert van még néhány kérdőjel a keret összetételét illetően, és most megnézhetjük, hogy jelenleg ki milyen teljesítményre képes tétmeccs szituációban. A játékosok jól tudják, hogy ez lesz az utolsó lehetőségük arra, hogy megmutassák, helyük van a keretben, ami természetesen plusz motivációt jelent mindenki számára.

Az U19-es válogatott jelenlegi kerete:

Kapusok:

Székely György (1860 München)
Hrabina Alex (Nyíregyháza)
Leindler Domonkos (Szolnok)

Védők:

Talabér Attila (MTK)
Lorentz Márton (Puskás Akadémia)
Asztalos Dávid (MTK)
Bobál Dávid (Honvéd)
Lenzsér Bence (Győri ETO FC)
Tamás Krisztián (AC Milan)
Forgács Dávid (Atalanta)

Középpályások:

Nagy Dominik (FTC)
Németh Márió (Szombathelyi Haladás)
Mervó Bence (Győri ETO FC)
Kalmár Zsolt (Győri ETO FC)
Medgyes Zoltán (Szombathelyi Haladás)
Csábi Mihály (Honvéd)
Zsótér Donát (Videoton FC)

Támadók:

Farkas Zoltán (Győri ETO FC)
Kővári Róbert (PMFC)
Bobál Gergely (Honvéd)
Balogh Norbert (DVSC)
Vida Kristopher (De Graafschap)
Tóth László (Puskás Akadémia)
Varga Szabolcs (Heerenveen)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.