A magyar válogatott lépett fel kezdeményező futballal, már az első percekben sikerült néhány alkalommal zavarba hozni az angolok védelmét, majd az első negyedóra után el-elmaradoztak a lehetőségek, de továbbra is mezőnyfölényben játszottunk.
A 33. percben a vendégek első helyzeténél Székely Györgynek kellett nagyot védenie, de szerencsére az angolok lehetősége meghozta a mieink kedvét is a támadásokhoz, és a szünetig valóságos tűzijátékot rendeztünk a vendégek kapuja előtt. Farkas Zoltán két lövéssel veszélyeztetett, majd Bobál Gergely a 36. percben megszerezte a mieinknek a vezetést, 22 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot (1-0). Ezt követően Medgyes Zoltán hibázott el egy ziccert, majd Farkas pontos beadására Mervó Bence érkezett kitűnően, és 7 méterről a jobb felső sarokba fejelt (2-0).
A fordulás után visszavettünk némileg az iramból, az angolok ezt góllal büntették: egy bal oldali beadás után Matthew Pearsonról maradtunk le, a csereként beállt támadó 8 méterről talált a hálóba (2-1). Az 59. percben visszaállt a kétgólos különbség, Bobál Gergely indult meg a kapu felé a jobbösszekötő helyén, az alapvonal közeléből középre gurított, az érkező Varga Szabolcs pedig két lépésről a hálóba passzolt (3-1).
A félidő derekán Mészöly Géza több poszton is változtatott, Tamás Krisztián pedig sérülés miatt hagyta el a pályát. A 74. percben egy védekezési hiba, egy saját térfélen történt labdavesztést követően ziccerig játszottak egy akciót, Matthew Taylor pedig közelről a kapu bal oldalába lőtt (3-2).
A fizikálisan erősebb angolok nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de gólt mi szereztünk, a 85. percben Kalmár Zsolt ugratta ki a védőket lefutó Tóth Lászlót, aki 12 méterről, a kifutó kapus fölött a jobb alsó sarokba emelt (4-2), beállítva a végeredményt.
- Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, négy gólt szerezni egy idősebb játékosokból angol válogatott ellen kiváló teljesítmény, függetlenül attól, hogy éppen milyen csapattal állnak ki ellenünk - mondta Mészöly Géza a találkozót követően. - Igyekeztünk jól megszervezni a védekezést, az első félidőben ezt sikerült is megoldanunk, a fordulás után azonban váltottak az angolok, és kellett egy kis idő, mire felvettük a ritmusukat. Ismét láttam néhány kiváló egyéni teljesítményt, a csereként beállt játékosok közül is többen jól szálltak be, a későbbi keretszűkítés, az Eb-csapat kijelölése szempontjából csak még nehezebb dolgom lett a meccs után, de természetesen ez kellemes gondot jelent a stáb számára.
Magyarország - Anglia C 4-2 (2-0)
Magyarország: Székely György - Medgyes Zoltán, Asztalos Dávid, Bobál Dávid (Lenzsér Bence, 60.), Tamás Krisztián (Csábi Mihály, 73.) - Nagy Dominik, Mervó Bence (Zsótér Donát, 66.), Kalmár Zsolt - Farkas Zoltán (Tóth László, 66.), Bobál Gergely (Vida Krisztopher, 66.), Varga Szabolcs (Kővári Róbert, 60.)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.