U19: erős csapatjáték és jó egyéni teljesítmények a törökök ellen
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. április. 23., 22:09
U19: erős csapatjáték és jó egyéni teljesítmények a törökök ellen

Mészöly Géza a törökök 5-2-es legyőzése után elmondta: nagyon jó csapat ellen sikerült nyerni, és bár a labdabirtoklásban nem sikerült komoly fölényt kiharcolni, az adódó lehetőségeket remekül használtuk ki.

A hazai rendezésű Eb-döntőre készülő U19-es válogatott szerdán délután a felcsúti Pancho Arénában 5-2-re legyőzte a törököket. A meccs után Mészöly Géza és a mesterhármast szerző Bobál Gergely nyilatkozott az MLSZ TV-nek.

- A törökök felvállalták a bátor játékot, ezért nyíltak előttünk területek, igaz, az ellenfél is élt ezzel, de nagyszerű védői teljesítményeinknek is köszönhető, hogy az utolsó pillanatokban odaértek a játékosok és szerelni tudtak - mondta Mészöly Géza. - Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak, emellett erős csapatmunkát láthattunk a pályán. Tudtuk, hogy jó, labdabiztos csapat az ellenfelünk, és hasonlóképpen szeretne futballozni, mint mi, még a felállásunk is hasonló a pályán.

Bobál Gergely hozzátette: labdabiztos, technikailag képzett ellenféllel játszottunk, és bár nem sikerült a törökökre erőltetni a saját játékunkat, a gólokat mi szereztük, és ezzel megtörtük az ellenfelet.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.