U19: edzőmeccsel zárta utolsó összetartását a válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. október. 15., 16:57
U19: edzőmeccsel zárta utolsó összetartását a válogatott

A Pisont István vezette együttes a Videoton II ellen lépett pályára Telkiben.

U19-es válogatottunk november 10-én kezdi meg Európa-bajnoki selejtező tornáját, a hazai rendezésű viadalon az azeri, a szlovén és a szlovák korosztályos csapat lesz az ellenfél. Pisont István szövetségi edző a hét elején tartotta meg a torna előtti utolsó edzőtáborozást a keret tagjainak, az összetartást szerdán egy edzőmeccs zárta le a Videoton FC második csapata ellen. A találkozót a magyar válogatott nyerte 1-0-ra, Zsótér Donát tizenegyesből elért góljával.

- Hosszú idő után hívhattunk meg közel teljes keretet, sajnos a végén így is voltak hiányzóink, ezért egy-két olyan labdarúgót is megnéztünk, akiket már eddig is figyeltünk ugyan klubjaikban, de korábban nem voltak stabil csapattagok - mondta a táborzárás után Pisont István. - A három nap alatt mindent átvettünk, amit lehetett, a játékfelépítéstől a védekezésen és a pontrúgásokon át a támadások befejezésekig. Szerettünk volna nemzetközi mérkőzést játszani, de erre most nem volt lehetőség, ezért szereztünk olyan ellenfelet, amely ugyan alacsonyabb osztályú, de hétről hétre felnőtt szinten szerepel. A mérkőzés elérte a célját, jól nézett ki a csapat, egyedül a támadás befejezések miatt lehet hiányérzetem, keveset tudtunk a védővonal mögé kerülni, nem voltunk kellően hatékonyak az ellenfél kapuja előtt. A fegyelmezett, szervezett mezőnyjátékkal elégedett vagyok, sok labdát szereztünk a középpályán, nem engedtük kijönni az ellenfelet a térfeléről, de a végjátékon még javítanunk kell a térmérkőzésekig.

Magyarország U19 - Videoton II 1-0 (1-0)
Magyarország: Horváth Dániel (Bukrán Erik, 46.) - Polgár Kristóf (Hirschler Bence, 55.), Talabér Attila, Nagy Ádám (Paulik Ádám, 55.), Valencsik Dávid - Gazdag Dániel (Tóth Martin, 46.), Vida Máté (Jancsó András, 55.), Rácz Barnabás (Koszta Márk, 55.) - Grabant Bence (Sallai Roland, 55.), Balogh Norbert (Németh Erik, 55.) Zsótér Donát (Takács Krisztofer, 46.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.