U19: az 1984-es Eb-győztesek látogattak Telkibe
Idén 30 éve, hogy a Bicskei Bertalan vezette magyar ifjúsági válogatott Szovjetunióban megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. Az aranyérmes csapat néhány tagja csütörtökön az U19-es válogatott telki edzőtáborába látogatott, és élménybeszámolót tartott a hazai rendezésű Eb előtt álló játékosoknak.
Az esti programon a 84-es csapatból részt vett Kovács Kálmán, Keller József, Zsivóczky Gyula, Szeiler József, Krizán Sándor és Deák Sándor is. Kovács Kálmán felidézte, hogy az 1984-es Európa-bajnokság előtt néhány hónappal egy pulai nemzetközi tornán vett részt a csapat, ahol katasztrofálisan szerepelt, a nyolc indulóból a nyolcadik helyen végzett.
"Senki sem tudja megmondani, mi történt a két torna között. Elkezdtünk dolgozni, és ez lett a vége" - elevenítette fel a 30 éve történteket Kovács Kálmán.
Attól a csapattól senki nem várt aranyérmet az Eb-n, már a csoportból való továbbjutásnak is mindenki örült volna. Végül a döntőig menetelt a gárda, ahol 70 ezer szurkoló előtt, a szovjetek ellen döntetlen után sikerült tizenegyes-párbajban diadalmaskodni, úgy, hogy az első két lövést kihagyta a magyar válogatott, míg a szovjetek mindkettőt belőtték.
Az aranyérmes csapat tagjainak a sikert követően gyökeres fordulat állt be a pályafutásában. Felfedezték őket az NB I-es csapatok edzői, bemutatkozhattak felnőtt csapatokban. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy ha nincs az Eb-siker, aligha váltak volna ismert labdarúgóvá húszas éveik elejére.
Szeiler József arra hívta fel a játékosok figyelmét, hogy a tehetség semmit sem ér szorgalom és alázat nélkül, Kovács Kálmán ehhez hozzátette: tapasztalatai szerint harminc-negyven nagyon tehetséges fiatalból két-három válik később jegyzett labdarúgóvá, a többiek lemorzsolódnak a felnőtt futball felé vezető rögös úton.
Bár komoly dolgokról is szó esett, a beszélgetés vidám hangulatban telt, a felidézett sztorik, emlékek nemcsak tanulságosak, hanem kimondottan viccesek is voltak.
A válogatott pénteken ismét pályára lép, a jövő szombati Európa-bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési mérkőzésen Üzbegisztán lesz az ellenfél Telkiben. A 19 órakor kezdődő mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti.

Címkék:
Kapcsolódó hírek
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán