U19: a vb-szereplés maradt a válogatott célja
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. július. 22., 22:21
U19: a vb-szereplés maradt a válogatott célja

U19-es válogatottunk becsülettel küzdött a portugálok ellen a hazai rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, de a végére elkészült az erejével a csapat, és súlyos, 6-1-es vereség lett a meccs vége.

Az osztrákoktól elszenvedett 3-1-es vereség után Mészöly Géza több helyen is változtatott a kezdőcsapatán a tornát magabiztos sikerrel indító portugál válogatott ellen. Székely György került a kapuba, a védelemben Bobál Dávidot Lenzsér Bence váltotta, a támadósorban Bobál Gergelyt Balogh Norbert, míg a napokban kisebb betegséggel bajlódó Medgyes Zoltánt Forgács Dávid váltotta.

Az egész napos esőzés miatt alaposan felázott pálya várta a csapatokat, több helyen is állt a víz a pályán, ami többször is megtévesztette a játékosokat, a lapos passzok gyakran elakadtak a pocsolyákban. Az első helyzet a portugálok előtt adódott, egy jobb oldali beadás után a védők nem tudtak felszabadítani, a vendégek lövését követően a lécről pattant le a labda.

A 12. percben ismét a portugálok veszélyeztettek, majd a 16. percben Németh Márió szabadrúgásból tévesztett kevéssel célt. A 32. percben Asztalos rossz ütemű becsúszása után Ivo Rodrigues maradt a földön a 16-oson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett magabiztosan értékesített (0-1). Három perccel később egy kapu előtti labdavesztést követően tévesztettek kevéssel célt a vendégek, a 45. percben pedig megszerezték a második góljukat: Tamás Krisztiánt zavarta meg egy pocsolya, nem tudott felszabadítani, Ivo Rodrigues elé került a labda, aki lepasszolta az érkező André Silvának, a center közelről a bal sarokba lőtt (0-2). A félidő utolsó másodperceiben szépíthettünk volna, de Nagy Dominik 13 méterről nem jól találta el a labdát.

A szünetben kettőt cserélt Mészöly Géza, Farkas Zoltán helyére Zsótér Donát állt, míg Németh Máriót a középpálya tengelyében Mervó Bence váltotta. A fordulás után jóval aktívabb lett a magyar válogatott, a játékosok egy pillanatig sem adták fel az egyenlítés reményét, keményen küzdve hajtottak a szépítő találatért. A mély talaj azonban sokat kivett a játékosokból, és még szerencsénk sem volt a pálya talajával, a 65. percben egy pocsolyában elakadó labdára lecsapta a portugálok, Silva tört kapura, elhúzta a labdát a kapus mellett, de szerencsére éles szögből a kapufát találta el. Egy perccel később már nem volt ilyen szerencsénk, egy jobb oldali beadást követően Silva teljesen egyedül maradt a kapu előtt, és 6 méterről a jobb sarokba bólintott (0-3).

A 73. percben Varga Szabolcs pontos centerezését követően Balogh Norbert átlépte a labdát, a lendületből érkező Mervó Bence pedig 5 méterről a hálóba lőtt (1-3). Sajnos nem sokáig örülhettünk a szépítésnek, a 75. percben Gelson Martins egy látványos szólóval becselezte magát a 16-oson belülre, elhúzta a labdát Székely mellett, majd az üres kapuba passzolt (1-4). A mérkőzés hajrájában is becsülettel küzdött a magyar csapat, de játékosaink elkészültek az erejükkel, a portugálok a 89. percben megszerezték ötödik góljukat, André Silva saját maga harmadik találatát szerezte. És ezzel sajnos nem volt vége, a 93. percben egy bal oldali beadást követően Silva megszerezte a portugálok hatodik gólját is, 1-6 lett a végeredmény.

A vereséggel válogatottunk már biztosan nem jut be az elődöntőbe, utolsó Európa-bajnoki meccsén, pénteken a jövő évi U20-as világbajnoki részvételért küzd meg a szintén pont nélkül álló, a keddi játéknapon az osztrákoktól 3-0-ás vereséget szenvedő Izraellel. A rosszabb gólkülönbsége miatt csak akkor szerzi meg a csoport harmadik helyét az együttes, ha legyőzi Izraelt.

- Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ezért megpróbáltunk szervezetten védekezni, ez az első félórában többé-kevésbé sikerült is, de aztán óriási egyéni hibák miatt két gólt is kaptunk a szünetig - mondta a mérkőzést követően Mészöly Géza. - A második félidőben, háromgólos hátrányban sikerült gólt rúgnunk, ez tartást adhatott volna a csapatnak, de ezt követően olyan fegyelmezetlenségeket követtünk el, amelyek megpecsételték a sorsunkat, és végül szégyenteljes eredmény lett a vége. Nem akarom a felelősséget áthárítani a játékosokra, de ma sajnos több kulcsember is cserbenhagyta a válogatottat. A portugálok egyénileg és csapatként is kiemelkedő minőséget képviselnek, egyértelműen jobbak nálunk, de akkora különbség nincs a két csapat között, mint a mostani eredmény mutat. Sajnos most már csak a győzelem megfelelő eredmény Izrael ellen ahhoz, hogy teljesítsük a minimális célunkat, de mindent megteszünk azért, hogy ezt el tudjuk érni, mert a jövő évi világbajnokságon való részvétel nagyon fontos lenne a válogatott és a játékosok fejlődése szempontjából.

Magyarország-Portugália 1-6
Magyarország:
Székely György - Talabér Attila, Asztalos Dávid, Lenzsér Bence, Tamás Krisztián - Nagy Dominik, Németh Márió (Mervó Bence, 46.), Kalmár Zsolt - Farkas Zoltán (Zsótér Donát, 46.), Balogh Norbert, Forgács Dávid (Varga Szabolcs, 65.)
Portugália: André - Mauro Riquicho, Domingos Duarte, Joao Nunes, Luis Rafael - Tomas Podstawski, Francisco Ramos (Rafael Guzzo, 68.), Marcos Lopes (Joao Palhinha, 68.) - Gelson Martin (Jorge Intima, 78.), André Silva, Ivo Rodrigues
Gólszerző: Mervó Bence, a 73., ill. Ivo Rodrigues a 32., André Silva a 45. és a 65., 89., 93., Gelson Martins a 75. percben

További keddi eredmények:

A csoport:

Ausztria - Izrael 3-0

B csoport:

Németország - Szerbia 2-2

Bulgária - Ukrajna 0-1

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.