U19: a csehek ellen készülünk az Eb-selejtezőkre
U19 férfi   |   Archívum   |   2015. augusztus. 10., 19:23
U19: a csehek ellen készülünk az Eb-selejtezőkre

Kedden és csütörtökön a cseh válogatottat fogadja felkészülési mérkőzésen U19-es együttesünk.

Kedden 16.00 órakor Diósdon, csütörtökön 11.00 órakor pedig Telkiben méri össze erejét a magyar és a cseh U19-es együttes, a páros mérkőzés mindkét csapat számára az egyik utolsó lehetőség lesz a közös gyakorlásra a szeptemberi Eb-selejtezők előtt (a mieink szeptember 18-án kezdik meg szereplésüket a horvátországi minitornán, a házigazdák mellett a montenegróiak és a kazahok lesznek az ellenfeleink).

- Van néhány hiányzónk, a hétközi kupamérkőzések miatt alkalmazkodnunk kell a klubcsapatokhoz, több játékost csak a keddi első mérkőzésre engedtek el a válogatotthoz - mondta az mlsz.hu-nak Sören Osterland, az U19-es válogatott szövetségi edzője. - Ez azonban nem jelent problémát, mert így legalább kipróbálhatunk olyan játékosokat is, akik eddig kevesebb szerepet kaptak a válogatottban, és a szeptemberi Eb-selejtezők előtt hasznos információkat szerezhetünk róluk. A cseh válogatott erős ellenfél, ezért nehéz meccsekre van kilátás, de ez számunkra kedvező körülmény, hiszen szeptemberben, a horvátországi Eb-selejtezőkön is kemény mérkőzések várnak majd ránk.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Rátkai Zsolt (Rapid Wien)
Major Barnabás (Vasas)

Védők:

Szivacski Donát (Siófok)
Hursán György (1860 München)
Bartucz Martin (KTE)
Csonka Bonifác (Puskás Akadémia)
Kertai Dániel (Puskás Akadémia)
Fehér Imre (Budapest Honvéd)
Beke Zsolt (Ferencváros)
László Noel (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Pávkovics Bence (Újpest FC)
Haris Attila (Ferencváros)
Kitl Miklós (DVTK)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Petró Balázs (Illés Akadémia)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)

Támadók:

Korozmán Kevin (Soroksár)
Szatmári István (MTK Budapest)
Murka Benedek (Vasas)
Popov Patrik (Ferencváros)
Boros Gábor (DVTK)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.